A stuttgarti stadionban szolgálatot teljesítő orvos, Dr. Raymond Best nyilatkozott Varga Barnabás esetéről.
Varga a múlt vasárnap esti magyar–skót (1–0) Európa-bajnoki csoportmérkőzés 71. percében egy beívelést követően ütközött a skót kapussal, Angus Gunnal, és még a levegőben elveszítette az eszméletét. Hosszas ápolást követően stabil állapotban szállították a stuttgarti kórházba, többszörös arccsonttöréssel és agyrázkódással is. A Ferencváros támadója – aki a Svájc elleni első csoportmérkőzésen (1–3) gólt szerzett – hétfőn sikeres műtéten esett át, szerdán pedig elhagyta a kórházat és hazautazott, a körülményekhez képest jól van. Az eset után többen – köztük a magyar csapatkapitány, Szoboszlai Dominik – is kritikát fogalmaztak meg, nem értették, hogy a mentősök miért nem rohantak be azonnal a pályára és miért nem hozták be gyorsan a hordágyat.
A Bildnek nyilatkozott az esetről a stuttgarti stadionban szolgálatot teljesítő orvos. A VfB csapatorvosaként is dolgozó Dr. Raymond Best elmondta, miután a magyar válogatott orvosa, Dr. Szilas Ádám – aki 15 másodperccel az ütközés után már Vargánál volt – felmérte, hogy súlyos a helyzet, két kezével X-et formálva jelezte a sürgősségi és a mentőorvosnak, hogy rájuk is szükség van.
A stáb először az ilyen esetekben bevett rutinvizsgálatokat végezte el. „Amikor odaérünk, először a legfontosabb életfunkciókat ellenőrizzük, a szívverést, a keringést és a légzését, hogy lássuk, az illetőnek van-e valamilyen problémája ezeken a területeken. Nem volt erről szó” – mondta Raymond Best, hozzátéve, hogy Varga Barnabás a tudatánál volt, reagált, sőt, még a lábait is tudta enyhén mozgatni. Az orvos beszámolója szerint az egészségügyi stáb ezután a játékos nyaki gerincét és fejét vizsgálta meg, majd egy speciális matracra fektették őt stabil oldalfekvésben. „Miután első lépésként stabilizáltuk Varga urat, a kórházban képalkotó vizsgálatokat tudtunk végezni, és pontos diagnózist tudtunk felállítani” – tette hozzá. Miután Vargát elvitte a mentő, a magyar válogatott csapatorvosa a beszámoló szerint az öltözőfolyosón öleléssel köszönte meg Raymond Bestnek az együttműködést. „Az együttműködés nyugodt és koncentrált volt. Nem is mehetett volna jobban” – fogalmazott Raymond Best.





