Bejelentés.
A Ferencvárosi Torna Club újabb négy fiatal labdarúgóval kötött profi szerződést.
A 19 éves kapus, Tóth Zalán klubunk saját nevelésű játékosa. 2017-ben a Fradi utánpótlás futsal csapatától került az U14-es együttesbe. Az NBIII-ban először a 2022/23-as szezonban mutatkozott be a felnőttek között, az előző szezonban pedig kilenc bajnokin védett. Zalán B-listás játékosként tagja volt az FTC UEFA Európa Konferencia Liga rájátszásából a csoportkörbe jutó csapatnak.
A 19 esztendős csatár, Nemes Márton 2020-ban Soroksárról került az FTC utánpótlásához. Az előző bajnoki idényben 17 mérkőzésen lépett pályára, egy gólt szerzett.
A 18 éves Farkas Ádám 2016 februárjában igazolt a Vasas Kubala Akadémiáról a Fradihoz. A 2023/24-es idényben egy alkalommal játszott az NBIII-as együttesben, az U19-es csapatunk alapembere volt.
Lestál Szilárd 2020 nyarán Nyíregyházáról került a Ferencvároshoz. A többiekhez hasonlóan a 19 éves védő is a tavalyi idényben mutatkozott be az NBIII-as FTC II-ben, amelyben öt mérkőzésen kapott lehetőséget.




