Endi menedzserét kérdezték.

A Skócia elleni meccsünkön először játszott ezen az Európa-bajnokságon a magyar válogatottban Botka Endre, aki a SportsBase elemzőrendszer teljesítményindexe alapján a védekezésért felelős játékosok között – ideértve a védekező középpályásokat és a védőket is – Willi Orbán és Bolla Bendegúz mellett a legjobb teljesítményt nyújtotta. Amire arab források szerint több arab klubnál is felfigyeltek, és már fel is vették a kapcsolatot a játékos ügynökével, Filipovics Vladannal.

Meg tudom erősíteni, hogy Botka Endre kapcsán felhívott egy szaúdi és egy emírségekbeli klub, hogy információkat kérjen a védőről, mert a megfigyelőik látták játszani a skótok elleni mérkőzésen, és nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a játékosügynök. – Ilyenkor persze elmondom, hogy a játékost élő szerződés köti a Ferencvároshoz, és az FTC-vel kell első körben tárgyalni, ha szerződtetni is szeretnék, de egyelőre a klubok között még nem történt kapcsolatfelvétel.