Beindult a szemétszállítás Székesfehérvár és Újpest között… Az NBI-es dobogóról lecsúszó Videoton vezetőedzőjét, valamint Bese Barnabást is „átirányította” a MOL.

Bartosz Grzelak lett az Újpest FC vezetőedzője. Ezt a rendkívül fontos döntést hosszas kiválasztás előzte meg, melyben több, kifejezetten jó jelölt közül tudtunk választani. Az egyik legerősebb szempont, ami alapján rá esett a választás, az az erős vezetői képessége, melyet remekül használva képes arra, hogy csapatot kovácsoljon a magyar és a külföldi játékosok egyvelegéből. Edzői karrierje során több bajnokságban is képes volt a tabella alján lévő csapatból egy dobogóért küzdő egységet kovácsolni. Fontos szerepet játszott a döntésben, hogy az OTP Bank Ligában már bizonyított, remekül fel tudtuk térképezni. Olyan edzőről van szó, aki a megújuló klub filozófiájával azonos értékeket képvisel. Hisz a kemény, kitartó és következetes munkában, az elemzések, adatok felhasználásában és a széleskörű szakmai stáb közös munkájában. Az építkezés megkezdődött, és töretlenül haladunk előre.

Bese Barnabás a IV. kerületben folytatja! A 23-szoros magyar válogatott védő lila-fehérbe öltözik. A 188 cm magas, 30 éves szélsővédő stabilitására, nemzetközi tapasztalatára és a rutinjára számít az Újpest FC, amit átadhat a fiataloknak is, hogy a megfelelő irányba terelje őket. Remekül használható 5 és 4 védős rendszerben, magasságával pedig hozzájárul az elmúlt idényben komolyt gondot okozó pontrúgások elleni védekezéshez is.

ujpestidozsa.hu