A focistáink vezérigazgatója az M1-nek és a SportRádiónak nyilatkozott, azt is elmondta, hogy a keretben nagy változás nem várható.

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója az M1-nek beszélt az újonnan kinevezett vezetőedző, Pascal Jansenről – a sportvezető szerint a holland volt a legjobb választás a kispadra.

A zöld-fehérek csütörtök délután jelentették be, hogy Pascal Jansen veszi át az együttes irányítását. „Ez egy hosszú folyamat vége volt, ami akkor kezdődött el, amikor az előző edző távozott. Jó dolog, hogy ilyen kollégiáim vannak, hogy Hajnal Tamás vezetésével nem csak a játékosokat monitorozzuk állandóan, hanem edzőkről is van egy listánk, hogy kik elérhetőek és kik azok, akik karakterükben illenek a Ferencvároshoz. Jansen is közöttük volt. Sokakkal találkoztunk, nem úgy kell kezelni, hogy egy-két tréner közül választottunk. Különböző szempontok alapján rá esett a választás” – vélekedett Orosz Pál.

A sportvezető hozzátette, az 51 éves edző teljesen más utat járt be, mint a Fradi trénerei az elmúlt időszakból. „Ő egy más jellegű edző, mint az előző szakembereink voltak – az elmúlt időszakban az volt a jellemző, hogy nagy játékosmúlttal rendelkező trénerek ültek a kispadon, Jansennél ez nem így van, mert sérülés miatt viszonylag fiatalon befejezte a pályafutását, és áttért az edzői szakmára, tudatosan képezte magát. Egy rendkívül felkészült szakemberről beszélünk. Végigjárta a ranglétrát, aminek a végén most hozzánk aláírt. Megjegyzem, más ajánlatai is voltak, komoly helyekről, mégis úgy döntött, minket választ.

Jansen volt a legjobb választás. „A stílus, amit ő képviselt az előző alakulatával, azt láttatta, hogy látványos és támadójátékot játszott az Alkmaarral, és annak ellenére, hogy nem nagynevű klubról beszélünk, az előző szezonban eljutottak a Konferencia Liga elődöntőjéig. Mikor először találkoztunk, nyilván már felkészült, de mások is úgy érkeztek a megbeszélésre, hogy képben voltak a csapattal, a játékosokkal és tudták, mit szeretnének ebből kihozni. Számunkra mind a személyiségi karakterjegyek, mind a szakmai felkészültség lényeges volt. A végén úgy döntöttünk, ő a legjobb választás” – jegyezte meg, s kiemelte, a holland szerinte megfelelően tudja majd kezelni az öltözőt. „Még nem találkoztak vele a játékosok, de egy nyugodt, erőt sugározó személyiség, aki szerintem megfelelően tudja majd kezelni az öltözőt és az egyéneket is. Mi hiszünk benne, hogy nagyon szép eredményeket fogunk elérni.

Orosz elmondta, a nyáron nem kell nagy játékosmozgásra számítani, s mivel a Real Madrid Bajnokok Ligája-győzelme miatt a Ferencváros a második selejtezőkörben kezdhet, ezzel a csapat nyert egy kis időt, ezáltal lesz lehetőség a felkészülésre. „Minden évben evidens, hogy szeretnénk megnyerni a bajnokságot és a Magyar Kupát, csoportkörbe kell bekerülnünk, és nem feltétlenül a Konferencia Ligába szeretnénk bejutni, hanem a Bajnokok Liga csoportkörébe. Reméljük, sikerül, ha nem, akkor majd bekerülünk az Európa Ligába.

(m4sport.hu)

A bejelentést követően az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a SportRádióban mondta el, hogyan vélekedik a szakemberről. „Ez egy óriási menet volt. Nagyon sok jelentkezőnk volt erre a pozícióra – árulta el Orosz Pál. – A scouting rendszerünk az edzőpiacot is folyamatosan monitorozta, így elég nagy merítés volt.

A folytatásban a szakember arról is beszámolt, miért a holland vezetőedzőre esett végül a választásuk. „Nyilván szakmai és karakterszempontok is szerepet játszottak. Pascal más típusú edző, mint akikkel eddig dolgoztunk, hiszen az eddigi trénereink futballistaként is eredményesek voltak, míg ő sajnálatos módon fiatalon, egy sérülés miatt hagyta abba a sportágat és utána csak az edzősködésre koncentrált. A holland labdarúgás látványosabb és támadó jellegű. A Ferencvárosra is az jellemző, hogy a hazai mérkőzéseinken dominálni szeretnénk. Mindemellett fontos, hogy egy edző repertoárjában több játékstílusnak is kell lennie, ami Jansennél megvan” – tette hozzá.

A vezérigazgató arról is beszélt, voltak-e ismertebb szakemberek, akikkel tárgyaltak a vezetőedzői pozícióról. „Persze, voltak játékosként nagyobb nevek vagy edzőként is hallottunk már többet róluk, mint Pascalról. Aki ismeri a futballszakmát, az tisztában van vele, hogy ő azért egy komoly név.

(nso.hu)