Férfi kéziseink játékosa elmondta, úgy számol, hogy a felkészülést már elkezdheti a csapattal.

– Először is, hogy vagy most?
– Minden rendben, nincs fájdalmam, csak gyógytornán érzem néha, hogy feszül a bokám. Hamarabb vége lett a szezonomnak, mint szerettem volna, március óta a pályán nem, csak a konditeremben dolgozhatok, ennek pedig természetesen nem örülök.

– Most hogyan tovább? Mi a következő lépés?
– Háromszoros bokaszalag-szakadásom volt, először azt mondták, műteni kell, szerencsére erre végül nem került sor. Két bokaspecialistánál voltam, azt mondták, június közepétől futhatok is, csak oldalirányú mozgást nem végezhetek. A júliusban induló felkészüléssel kapcsolatban viszont úgy számolok, hogy akkor már teljes értékű játékos leszek.

– Kívülről nézve nagyon ijesztő sérülést szenvedtél Veszprémben. Mi volt akkor az első gondolatod?
– A legérdekesebb, hogy fájdalmat egyáltalán nem éreztem, inkább csak megijedtem, mert úgy maradt a lábam, és nem tudtam visszatenni a szalagot. Féltem attól is, hogy törés lesz, és elkerülhetetlen lesz a műtét, szerencsére nem lett igazam. Ez volt az eddigi legsúlyosabb sérülésem, és lekopogom, remélem, hogy nem lesz több.

– Hiányzik már a labda?
– Igen, egyre jobban. Párszor lőhettem már talajról egyéni képzésen, de annyira elszokott tőle a kezem, hogy a bőröm is lejött. De júliusra szerintem már ezzel sem lesz semmi probléma.

– Mit várhatunk tőled meg a csapattól a következő évadban?
– Zsinórban harmadszor lettünk negyedikek a bajnokságban, azt hiszem, az egész csapat nevében mondhatom, hogy most már szeretnénk eggyel feljebb lépni, ezért fogunk harcolni.

A teljes interjú: Fradi.hu