Férfi vízilabdásaink vezetőedzőjével, Nyéki Balázzsal beszélgettek.
– Kissé karakteridegen módon nyerték meg a bajnoki döntőt lezáró mérkőzést, de jól sejtjük, hogy emiatt nem bánkódik igazán?
– Valóban nagyon sok volt a gól a mérkőzésen, és általában nem az jellemző ránk, hogy ennyi gólt kapunk. Viszont sokat is lőttünk, és azt azért nem lehet várni, hogy huszonegy nyolcra nyerjük meg a bajnoki döntőt. Beleestünk abba a játékba, hogy több energiát fektettünk a támadásba, ami alapvetően nyilván idegesítene, de ezúttal nem így volt. Azért ez mégis egy döntő mérkőzés volt, teljesen más hangulatú, mint a többi összecsapás. Ráadásul minden meccs más, a Novi Beograd elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben majd máshoz kell alkalmazkodnunk, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki belőle.– A Hajós uszodában a Vasas elleni kupadöntővel kezdődött az idény, a bajnoki döntőt ugyanott, ugyanazzal az ellenféllel szemben vívták. Hogyan látja a közben bejárt utat?
– Úgy, hogy még nincs vége, hiszen vár ránk a Bajnokok Ligája végjátéka. Nagyon sokat dolgoztunk ebben az időszakban, ennek pedig meg is volt az eredménye. Ahhoz, hogy fontos mérkőzéseken hat-nyolc góllal legyünk képesek vezetni, nagyon sok energiát kell befektetni a hétköznapokon, és ezek a játékosok mindig be is fektették. Ha valaki attól tartott, hogy a döntő második meccsét könnyebben kezeljük, mert az elsőt is magabiztosan nyertük meg, arra alaposan rácáfoltunk azzal, hogy még magabiztosabban játszottunk. Annyira dominánsak voltunk, hogy egy másodpercig sem forgott veszélyben a bajnoki cím megnyerése. Ettől nyilván kicsit fura hangulat alakult ki, de legalább a nézők sokgólos mérkőzést és látványos vízilabdát élvezhettek. Mindig a jót kell meglátni, én a saját játékosaimhoz is így állok, nincs ez másként a döntővel sem. A szurkolók világsztárokat láthattak játszani, méghozzá mindkét oldalon.– Az öt góllal megnyert kupadöntő után azt mondta, bízik benne, hogy a bajnokság végén nem ekkora lesz a különbség a két csapat között, hanem még nagyobb. Így is történt, de szeptember elején mire alapozta ezt a kijelentést?
– Akkor meglepett, hogy ekkora különbséget tudtunk kialakítani. Nagyon jónak gondoltam az idény elején a Vasast, már az elmúlt években is lehetett látni az építkezést, ez ebben az idényben csúcsosodott ki, talán most volt a legerősebb a játékosállománya. Mi gyakorlatilag alig tudtunk együtt edzeni a fukuokai világbajnokság után, ehhez képest nagyon magabiztosak voltunk. Arra alapoztam a kijelentésemet, hogy ismertem a játékosaimat, tudtam, hogy milyen munkát tervezek, és azt is, hogy mekkora potenciál van még a srácokban. Biztos voltam benne, hogy még tovább fejlődnek, és ezt be is bizonyították, tényleg sokkal jobbak voltak a Vasasnál az idény végére. A bajnoki győzelem kimondott cél volt, a hibátlan teljesítmény nem, de nyilván örülök, hogy így alakult, ráadásul erre idehaza negyvenegy éve nem volt példa.– Többször említette már a Bajnokok Ligája négyes döntőjét, nem kérdés, hogy mi a Ferencváros célja június ötödike és hetedike között Máltán…
– A Fradi még sosem szerepelt négyes döntőben. Amikor megnyertük a Bajnokok Ligáját 2019-ben, akkor is a csoport negyedik helyéről jutottunk be egyáltalán a nyolcas döntőbe, a négyes döntőben ott sem lettünk volna. Aztán egyre jobb játékkal megnyertük a Bajnokok Ligáját, mondhatjuk, hogy elkaptunk egy hullámot. Most teljesen más a helyzet, a krémek krémje lesz ott Máltán. A legjobb csapatok és a legjobb játékosok találkoznak, még azt sem mondom, hogy a napi forma dönt, mert biztosan mindenki topformában lesz. Az nyer, aki ebben a három napban mentálisan a legerősebb lesz. Az is külön érdekességet ad a tornának, hogy ezúttal a két meccs között van egy nap, amikor lehetőségünk lesz a regenerációra, eddig ez nem így volt. Új rendszer lesz, nagyon várom, és természetesen nem szeretném elkerülni a választ a konkrét felvetésre sem: Bajnokok Ligáját akarunk nyerni Máltán! A következő meccsünk azonban a Novi Beograd elleni elődöntő lesz, úgyhogy egyelőre arra készülünk.– Ennek tükrében mennyit pihenhettek a játékosok a bajnoki győzelem után?
– Másnap lazább napjuk volt, csütörtökön edzettek egy keményet, aztán kaptak három nap pihenőt. Hétfőtől elkezdünk készülni, de ennyi lazításra szükségük volt a fiúknak, hogy újult erővel vessék magukat a munkába.




