A bajnoki döntő második mérkőzésének góljai, valamint Kiss Alexandra és Gerendás György értékelése.

Kiss Alexandra

Nehéz most összerakni a szavakat. Lehet, hogy rájöttünk közben, hogy most már tényleg el kell kezdenünk azt a játékot játszani, amit tudunk is. És hogy hittel, keményen beleállva kell mennünk minden egyes támadásban és védekezésben. Jött valami isteni áldás, ami segített felhozni minket. A négyperces kiállítás viszont nagyon megnehezítette a dolgunkat, hogy fizikálisan végig tudjuk bírni. Megbosszulták magukat az elején elkövetett hibák, segíthetett volna, ha korábban elkezdjük a hajrát. A négyperces kiállítást végigcsináltuk, lehet, hogy utána már nem maradt erőnk.

Gerendás György

Egy vesztes döntő után nem mondhatom azt, hogy a lányok kihozták magukból a maximumot. Most azt érzem, ha öt–tíz évvel fiatalabb lennék, akkor biztosra mondanám, hogy ebből a csapatból bajnok lesz. Mert látom rajtuk, hogy bennük van a vízilabda, csak azt a gátat, azt a görcsöt nem sikerül áttörni, lerázni. De ez már az utódom, Matajsz Márk feladata lesz. Aki látta a meccset, az tudja, hogy nem a vízilabdánkkal volt a baj, hanem a görcsösségünkkel. Huszonhat évig edzettem fiúkat, velük ezt sokkal könnyebb volt feloldani. Más dolog feleségnek lenni, és más férjnek. A feleségnek könnyű, mert mindig a férjével kell beszélgetnie. A férjnek nehezebb, mert mindig a feleségével… Büszke is vagyok, és nagyon remélem, hogy sikeres lesz a Fradiban a szakág jövője.

Bővebben: EuroSport, Index