Mondta ifjabb Simon Tibor a keddi megemlékezésen.
A fájdalom enyhül, de nem múlik… A Ferencváros egykori válogatott futballistája, örökös bajnoka, Simon Tibor 2002. április 23-n hunyt el. Két nappal előtte a fővárosi, II. kerületi, Lövőház utcai Cafe Allure szórakozóhelyen Simon összeszólalkozott egy társasággal, majd pezsgővel lelocsolta őket, mire az egyikük megütötte. Kimenekült a klubból, de három biztonsági őr utánarohant, brutálisan megrugdosta és összeverte. Akkoriban ismerhette meg egy egész ország a „vipera” szó fegyveres jelentését – állítólag ezzel is verték támadói a ferencvárosi legendát, bár a bíróságon ez végül nem nyert bizonyítást. A súlyos koponya- és agysérülésekkel kórházba került legendáért hiába imádkoztak a drukkerek, két nap és több műtét után a Szent János Kórházban halt meg. Családja 37 esztendősen elvesztette. Halála 22. évfordulóján megemlékezést tartott a Fradi szurkolói csoportja, a Green Monsters pontosan ott, ahol támadói megverték a csupaszív Simit. Az összesereglett többszázfős tömegben feltűnt a régi barátok közül Vajtó Lajos, DJ Dominique és a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor – no meg az immár középkorú ifjabb Simon Tibor is, aki meghatódva emlékezett édesapjára.
– Még mindig mély a fájdalom, annak ellenére, hogy már ennyi ideje elveszítettük őt. Megható és fantasztikus, hogy még mindig sokan emlékeznek az apámra, huszonkét év távlatából is. A mai napig kitartanak az életben és a pályán mutatott eszméje mellett, ami nagyon sokat jelent számomra. Azt gondolom, hogy ebből azért alaposan lemérhető, mi az, amit elért és amit adott a szurkolóknak az életében. Sajnos nem tudta folytatni azt a munkát, amit elkezdett, de köszönöm minden szurkolónak, a klubnak, elnök úrnak, hogy ilyen hűen őrzik az emlékét – mondta ifjabb Simon Tibor. Tizenöt éves volt, amikor elhunyt az édesapja, most már három gyermek büszke apukája. Van mit mesélnie nekik az ő édesapjáról, arról, hogy mit kapott tőle útravalóul.
– Kitartást. Célokat. Megvalósítható célok felállítását és azok mindenáron való elérését. Küzdeni tudást és a szeretetet – árulta el a megemlékezésen. A Fradi legendája, csapatával háromszor lett bajnok, emellett háromszor kupagyőzelmet és Szuperkupát is ünnepelhetett, tagja volt az 1995-ben a Bajnokok-Ligája csoportkörébe jutott együttesnek.
De a drukkerek nem is csak az eredményeiért, hanem küzdeni tudásáért is rajongtak érte. „Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!” – idézhető Simon Tibor örök érvényű filozófiája a futballal kapcsolatban. Hogy mindezt nem felejtették el a szurkolók, az kedden este, a megemlékezésén is kiderült. Ahol a fia újra szembesült azzal, hogy még mindig milyen népszerű az édesapja.
„A juniorban találkoztam vele először, én mint hatvannyolcas születésű kerültem be a hatvanöt-hatvanhatosok közé, a Horváth Api bácsi irányította együttesbe. Tibi kapcsán az szúrt szemet, mennyire szeret futballozni, hogy imádja ezt a játékot, él-hal érte – esetében immár sajnos egészen más értelmet nyer ez a kifejezés…” – kezdett bele Limperger Zsolt, a zöld-fehérek egy másik kedvence Simon Tibor emlékének felidézésébe, megemlítve, hogy a messze földön híres keménysége csak valamivel később vált Simon Tibor ismeretőjegyévé. „Az első években inkább a játékszeretete, a példás hozzáállása tűnt fel nekem, kint maradtunk együtt az edzések után is focizni. A keménysége, vagy nevezhetjük határozottságnak is, később jött inkább, és azt hiszem, a végtelen győzni akarásával alakult ki. Főként az után, hogy a középpályán is szerepet kapott. Jobbhátvédként azzal rítt ki a tömegből, hogy mennyire jól passzol. Azon a poszton sem ismert természetesen elveszett labdát, de a középpályán derült ki igazán, mennyire erős a párharcokban.” Limperger Zsoltot olyannyira nagyon mélyen megérintette a halálhíre, hogy azóta sem bírt kimenni a temetőbe. „Döbbenten értesültem huszonkét éve a vele történtekről, de emlékszem, az első reakcióm az volt, úgyis felépül, ezt a harcot is megnyeri. Sok emlékkép ugrott be akkor is, például az, hogy négy hétig voltunk szobatársak Indiában egy tengerparti szállodában, amikor a Mészöly Kálmán vezette válogatottal túráztunk az ázsiai országban. Én a második nap megsérültem, azután persze megkaptam Tibitől, hogy micsoda pali vagyok, kiutaztam nyaralni…”
