Klujber Katrinnal beszélgettek az olimpiai selejtezős hétvégéről.
Klujber Katrin az M4 Sport Kézilabda magazinjában elárulta, még mindig nem fogta fel, mit is értek el az elmúlt napokban.
„Még mindig ráz a hideg, úgy gondolom, egy sportolónak egy álma, hogy az olimpiára kijusson, úgyhogy ez még néhány napig így is lesz. Nem nagyon fogtuk fel, annyira hihetetlen volt, hogy megcsináltuk és kijutottunk. A pénteki meccs után olyan lendület és önbizalom volt bennünk, hogy vasárnap szinte megállíthatlanok voltunk.”
A 24 éves jobbátlövő ott volt Tokióban is, ám a párizsi olimpia szerinte – és mint elárulta, több társa szerint is – más lesz, mint a 2021-es volt.
„Belegondoltam, hogy kijutottunk, de tényleg, fel még annyira nem sikerült fognom. Akik voltak Tokióban, mondták is, hogy ez lesz a rendes olimpia. Ráadásul Európában rendezik, ezért még nagyobb dolog, másrészt mert nem csak mi, hanem a fiúk is ott lesznek, ez így egy hatalmas dolog. Ami Tokiót illeti, a svédek elleni győzelem mindenképp megmarad bennem, de azáltal, hogy most lehetnek szurkolók, úgy gondolom, a párizsi lesz egy igazi olimpia, és jobban bennünk marad majd. Tokió is nagyon jó volt, egy álom, hogy ott lehettünk, de sokan mondták, hogy a mostani lesz az igazi, és ezt várják nagyon. Egy sportolónak az olimpia az álma, ez a maximum, amit el tud érni az életben.”
A Ferencváros játékosa úgy véli, a kijutás óriási motivációs löketet adhat.
„Ezek után beszéltük az öltözőben, ha ilyen meccset tudunk játszani, akkor igazából nincs ellenfél, akit ne tudnánk megverni, de itt tényleg az volt hihetetlen, hogy a svédeket le tudtuk győzni és kijutottunk.”
Az olimpiai selejtezőtornát megelőzően sok volt a kérdőjel a magyar válogatottal kapcsolatban – Klujber elárulta, fizikálisan és mentálisan is változott valami a csapatnál, amely mindvégig nagyon együtt volt – korábban például sosem kommunikált még ennyit, mint most.
„A torna előtt látszott, hogy fizikálisan nincs mindenki olyan állapotban, többek között én sem voltam, hiszen voltak kihagyásaim, például a válogatottban is. Mentális részről többet beszéltünk egymással, mit hogy kéne csinálni. Ennyi kommunikáció nem volt még köztünk, ennek is köszönhető ez a mostani siker. Az volt a kulcs, hogy ha valakinek nem is ment annyira a játék, akkor jött más, aki kiemelkedően tudott teljesíteni, és volt annyi energiája, hogy a másiknak átadjon, ez pedig lendületet adott mindenkinek. Csapatként egy pillanatig sem adtuk fel, nem az volt, hogy elcsüggedtünk, mint korábban. A kispadtól kezdve mindenkin látszott, hogy örül a másiknak. A svédeknél meg észrevettem, hogy a huszadik perctől leültek, nem is örültek. Tudatos volt, hogy fizikálisan és mentálisan is rendben legyünk erre a hétre. Olyan lázban voltunk, hogy nagyon jó volt nézni.”
Leginkább a japánokra próbált készülni a gárda, ugyanakkor Svédország ellen sem írták le magukat a magyar játékosok.
„A torna előtt a fő fókusz a japánokon volt. Ám a svédek ellen is úgy gondolkodtunk, hogy talán majd jön a papírforma, de menjünk nekik, mert mit veszíthetünk? És végül elég rendesen beléjük is álltunk, de utána a japánok elleni meccs is fontos volt, mert nem akartunk számolgatni.”
Klujber meglátása szerint a gólok, gólpasszok számán és eloszlásán is látszott, hogy mindenki mindent megtett a sikerért. A svédeket extra játékkal győzték le, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitányi időszakának eddigi legjobb mérkőzésén, a japánokkal szemben pedig szorosabb meccsre számítottak, de örültek neki, hogy ilyen sima volt.
„A videókon sokkal gyorsabbak voltak, mint amit a pályán tapasztaltunk. Ellenünk meglepően lassabbak voltak” – jelentette ki.
Az olimpiák történetében csupán negyedszer fordul elő, hogy Magyarország mindkét válogatottja olimpiai résztvevő: 1976., 1980. és 2004. után 20 évvel később, Párizsban lehetnek ott csapataink. Az athéni ötkarikás játékokon a nők az 5., a férfiak pedig az előkelő 4. helyen zártak. A férfiválogatott legutóbb 2012-ben szerepelt olimpián, a nők 2008-ban és 2021-ben kvalifikáltak.
Klujber Katrin egyetértett azzal, hogy minden győzelem annyit ér, amennyire megünneplik: „Úgy gondolom, hogy igen. Bár valaki mondta, hogy a fiúknál ilyenkor azért rosszabb volt a helyzet… – mondta a magyar válogatott átlövője, miközben az M4 Sport stúdiójában az öltözőben készült önfeledt, mámoros képsorok voltak láthatóak. – Nem mindennap tudunk így ünnepelni, de annyi feszültség volt bennünk, hogy nagyon jó volt végre elengedni magunkat, és megfeledkezni mindenről. Kijutottunk az olimpiára, és ez csak a miénk.”
A balkezes játékos további részleteket is elárult az ünneplésről. Szavaiból kiderült, hogy a pályán kezdődött a mulatság, majd az öltözőben folyatódott. „Aztán felmentünk a VIP-részlegbe, ott voltunk olyan harminc-negyven percet, utána érkeztünk meg a szállodába” – mondta Klujber.
Szóba került az is, hogy az ilyen ünnepi pillanatokban ki a legnagyobb partiarc a csapatban. Az FTC játékosa erre a kérdésre habozás nélkül több nevet is tudott mondani: „Szerencsére vagyunk egy páran, mondhatnám Vicát, ám a legviccesebb Füzi-Tóvizi Petra. De Blanit és Kingát is mondhatnám. Szóval vagyunk néhányan, akik jó hangulatot tudnak teremteni” – osztotta meg Klujber, aki azt is elárulta, hogy a legjobbak hajnali négyig bírták a mulatozást.
Klujber elmondta azt is, hogy FTC-s csapattársaival egészen csütörtökig kimenőt kaptak, majd a műsorban a fogadalmakról is beszélt: az egyik ilyen volt Füzi-Tóvizié, aki Janurikkal megfogadta, hogy ha kijut a válogatott az ötkarikás játékokra, akkor a Békás-tóban úsznak egyet. Klujber a stúdióban elárulta, az éjszaka kellős közepén a válogatott tagjai közül többen is hirtelen megindultak, hogy betartsák a merész fogadalmat. „Amikor már a csapathotelben ünnepeltünk, hirtelen néhány ember megindult, és nem értettük, hogy hova mennek. Petra aztán elmondta, hogy fogadott Kingivel, ha kijutunk, akkor úsznak egyet a Békás-tóban. Voltak kisebb fogadások is, mint például az, hogy Kingi nagy fülbevalót fog majd hordani…” – mondta Klujber, aki hozzátette, hogy ő maga nem fogadott semmiben csapattársaival.




