Leandro szerint az alázat és az akarat meghozta a sikert – edzői értékelések a fordulatos bajnoki után.
Izgalmasra sikeredett a vége, de az első félidőben jól kezdtünk, kontrolláltuk a mérkőzést. A játékrész hajrájában is volt egy-két hibánk, ezeket a szünetben megbeszéltük. A második félidő első 15-20 percében nem volt gond, de a végére elfáradtunk, és két góllal büntetett az ellenfél. A csapat erejét azonban mutatja, hogy innen is vissza tudtunk jönni. A cserék ezúttal nem tudtak lendületet hozni, megzavarodtunk a középpályán, de Pászka beállása már új erőt adott. Ugyanakkor két csere hozta össze a gólt, és ha még nem is volt a legjobb a minőség, az alázat és az akarat meghozta a sikert. Mindképpen szerettünk volna nyerni, és a hazai szurkolók előtt elhódítani a bajnoki címet, amit a Kisvárda ellen meg is tehetünk.
– Leandro de Almeida
Nem edzőpartnerek szerettünk volna lenni, mégha az elején nagyon gyámoltalanok is voltunk. Akkor is voltak lehetőségeink, amelyek, ha határozottabbak lettünk volna, több lehetett volna belőle. Utána azonban csak rólunk szólt a játék, majdnem csak rólunk. Ilyen játékkal az egy pontra mindenképpen rászolgáltunk volna, kétgólos hátrányból jöttünk vissza a Fradi ellen. De nem engedték. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, elmaradt egy tizenegyes. El vagyok keseredve. De meg fogom dicsérni őket. Kevés lövése volt a Fradinak, ezért is fájó a vereség egy véleményes gól után.
– Márton Gábor
(fradi.hu, m4sport.hu)




