Vladimir Radenkovic elmondta, hogy most is mindent megtesznek majd a győzelemért.
Dejan Stankovic
A Paks elleni siker nagyon fontos volt számunkra. Ugyanannyira fókuszáltan és rendezetten kell játszanunk, ahogyan azt a legutóbbi bajnoki mérkőzésünkön tettük. Támadásban és védekezésben is a maximumra törekszünk. Muszáj 100 százalékosan koncentrálnunk, hiszen még nem ért véget a küzdelem a bajnoki címért. Ha ezt a meccset megnyerjük, nagyon nagy lépést teszünk a célunk elérése felé, hogy eldöntsük a bajnoki címet. Nagy klubként nem is lehet más a célunk. Szeretnénk 11 pontra növelni az előnyünket – fogalmazott vezetőedzőnk. Rövid időn belül másodszor találkozunk a Diósgyőrrel, amelyet a kupameccsünk előtt is már alaposan kielemeztünk. Tisztában vagyunk az ellenfelünk erényeivel. Az edzőjüket is jól ismerem, hiszen Belgrádban együtt dolgoztunk korábban. Bízunk benne, ahogy a kupában, úgy a bajnokságban is nyerni tudunk.
Vladimir Radenkovic
Elsősorban nem a pályán zajló játékban látható különbség egy bajnoki és egy kupameccs között, hanem abban, hogy a második esetben mindenképpen el kell dönteni a párharcot, és csak egy juthat tovább. A bajnokságban viszont egy meccsen semmi sem dől el, hiszen ott csak a 33. forduló után hirdetik ki a végeredményt. A DVTK keretében továbbra is több jó játékos található, akikből tudok választani. Ilyen sűrű program esetében rotálni kell a labdarúgókat, mert vasárnap már az MTK vendégeként lépünk pályára. Szerencsére Stephen Bitok a betegsége után már velünk edzett, és Ondřej Bačo is kezdi utolérni magát, az FTC ellen már ott lesz a meccskeretben. A Ferencváros minden mérkőzésen a labdabirtoklásra törekszik, és rendre 60 százaléknál is nagyobb arányban náluk is van a labda. Ezúttal hazai pályán, a saját közönségük előtt játszanak, de mi is készen állunk a megmérettetésre. Azt kértem a srácoktól, hogy bízzanak jobban magukban, nem kell mindent egyérintőből megoldani, nyugodtan vegyék át a labdát és úgy passzoljanak, és a pálya bizonyos zónáiban bátran vállalják be a cselezést is. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Ferencváros évek óta kiemelkedik a mezőnyből, de sportemberként ezúttal is úgy utazunk Budapestre, hogy kiadjuk magunkból a maximumot, és mindent megteszünk a győzelemért.




