A Fradi hokisai a jászberényi Lehellel mérik össze erejüket az Andersen Liga elődöntőjében – amennyiben legyőzzük őket, bejutunk a döntőbe. Harcoljatok a jégen, sasok!
Az Andersen Liga a másodosztályú bajnokság a magyar jégkorongban, a jelenlegi formájában a második szezonját futja, a korábbi OBII-es és U21-es bajnokságból alakult ki – hogy nem szabad lebecsülni, azt mutatja az is, hogy a mára a fradisták egyik kedvencévé váló Turbucz Martin is ebben a ligában „tartotta karban” magát, mielőtt leigazoltuk. Clubunk hokiszakosztálya is képviselteti magát, a csapat általában a sátras pályánkon játszik, ma este viszont különleges alkalom lesz a srácok életében, hiszen a Tüskecsarnokban léphetnek jégre.
Az elődöntőig vezető út nem volt zökkenőktől mentes, a 20 fordulós alapszakaszban ugyanis csak a 6. helyen zártunk, a rájátszásban pedig hiába nyertük meg az első meccset (7-4) a Dunaújvárosi Acélbikák ellen, a második (3-5) és a harmadik (1-7) találkozót a piros-fehérek nyerték. Az elődöntőben is lejátszottak már egy meccset és nyertek is, viszont a Lehel megóvta a találkozót, az MJSZ helyt adott a beadványnak és még visszamenőlegesen a Fradi és a DAB harmadik meccsének eredményét is megváltoztatta játékosok jogosulatlan szerepeltetése miatt. Így pedig mi kerültünk a Dunaújváros helyére az elődöntőbe, ahol ennek örömére Jászberényben el is vettük a Lehel pályaelőnyét – ami már csak azért is nagy szó, mivel az alapszakasz második helyezettje (ugyanannyi pontot szereztek, mint az első Győr) ellen sikerült ez. Ma következik a párharc második mérkőzése, a helyszín a Tüskecsarnok, a belépés ingyenes, pakkbedobás 19 órakor. Mindent bele, fiúk!




