A szezon elején a Sóstói stadionban szerzett szabadrúgás gólja kellemes emlék Cristian számára.

Harmadszorra találkozik egymással a 2023/2024-es bajnoki szezonban a Fehérvár és a Fradi. Az első, tavaly augusztusi találkozón gólzáport láthattak a nézők a Mol Aréna Sóstóban, ahol 5-3-ra győzött a bajnoki címvédő. Akkor csapata második gólját egy remekül kivitelezett távoli szabadrúgásból a Fradi ecuadori hátvédje, Cristian Ramírez szerezte.

Az a meccs az egész csapat számára igazán jól sikerült. Győztünk, de nekem külön is kellemes emlék, mert szereztem egy gólt szabadrúgásból. Csodálatos volt! – emlékezett vissza a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Ramírez, aki már a vasárnapi találkozóról is beszélt. – Nehéz feladat vár ránk, azt se feledjük, hogy az ellenfél játszik otthon. Tudjuk, hogy nagyon fontos meccs előtt állunk, de egész héten azért dolgoztunk, hogy sikeresek legyünk a Fehérvár ellen. Részünkről minden játékos készen áll erre a párharcra.

A Ferencváros a szintén vasárnap pályára lépő, a Debrecent fogadó Pakssal versenyez az első helyért, jelenleg az egy meccsel többet játszó paksiak állnak jobban egy ponttal. Az aktuális forma a címvédő mellett szól, Dejan Sztankovics vezetőedző csapata ebben a naptári évben ötből öt bajnokit nyert meg.

Az eredmények azt mutatják, hogy a teljesítményünk rendben van, ám ne feledjük, hogy februárban sajnos kiestünk az Európa Konferencia Ligából – mondta önkritikusan Ramírez. – Innentől csak a hazai ligára és a kupára koncentrálunk. A Fradiban sok jó játékos van, mindannyian a célunkért dolgozunk, ennek az eredménye látható a pályán. Ha az EKL-kiesésre gondolok, még mindig szomorú vagyok, de a fókusz most teljes mértékben azon van, hogy sikerrel vegyük a következő feladatokat.