Férfi kéziseink tehetséges átlövője a szezonban már valószínűleg nem lép pályára, miután vállműtéten esett át. Mielőbbi teljes felépülést, Oncsa!

– Vállsérülésed miatt a tavaszi szezonban még nem láthattunk a pályán. Mi történt?
– November elején volt egy kisebb probléma a vállammal, majd úgy tűnt, hogy javul, de a téli szünet után az egyik januári edzésen reccsenésszerű hangot hallottam és zsibbadást éreztem a karomban. Akkor már sejtettem, hogy baj van, aztán február elejére derült ki a probléma: leszakadt a porc, és azt kellett visszavarrni a helyére. Február 16-án műtöttek, szerencsére minden jól, a tervek szerint sikerült.

– Mikorra várható a visszatérésed?
– Még nem kezdődött el a gyógytorna, minden attól függ, hogy arra hogyan reagál majd a vállam. Akkor tudok majd konkrétumot mondani, hogy ha azt elkezdtük. Ebben a szezonban már valószínűleg nem éri meg kockáztatni, kiújulhatna a sérülés. Számomra most a legfontosabb, hogy a következő idény kezdetére százszázalékos formába kerüljek.

– Mennyire volt nehéz megbarátkozni a gondolattal, hogy most hosszabb ideig nem lehetsz a csapat segítségére?
– Hosszabb időszak volt, amíg kiderült, mi a helyzet, és végül műteni kell. Így fel tudtam készülni a legrosszabb forgatókönyvre, egy sérülés természetesen sosem jön jókor, de most már a felépülésre koncentrálok. Korábban volt már a bokámmal probléma, de az nem tartott ennyi ideig. Talán másfél évvel ezelőtt a Bukarestben elszenvedett orrtörésem volt eddig a legsúlyosabb, az egy hónap kiesést jelentett, az volt mostanáig a leghosszabb kényszerszünet. A legfontosabb, hogy legyen százszázalékos a vállam, és akkor minden rendben lesz!

– Hogyan figyeled ezeket a meccseket? Szoktál kiabálni vagy inkább csendben figyelsz?
– A pályán is nagyon nyugodt játékosnak tartom magamat és ez a lelátón sincs másképp, nem szeretek kiabálni. Ha nagyon kihoznak a sodromból, akkor tudok a pályán kicsit idegesebb lenni, de ez a nézőtéren még nehezebben történik meg. Inkább magamban gondolkozom, hogy mit hogyan lehetett volna, de nyilván sok mindent könnyebb kívülről észrevenni, mint benne lenni az adott szituációban.

– Mostanában természetesen kevésbé veszel részt a csapat mindennapjaiban. Hiányzik ez a közeg?
– Sokan sokszor mondjuk, hogy milyen jó itt a csapatközösség. Rossz ebből kiszakadni, még úgy is, hogy persze járok be a csarnokba, de például a buszos túrákon nem vagyok ott, kimaradok a viccelődésekből, marakodásokból. Fura, hogy ennyit tudok pihenni, mentálisan nem könnyű feldolgozni, sajnálom, hogy félszezon jutott nekem most.

A teljes interjú: Fradi.hu