Az MKSZ hosszú távra tervez a spanyol szakemberrel.
A Magyar Kézilabda Szövetség meghosszabbította a férfi válogatott szövetségi kapitánya, Chema Rodriguez szerződését. A megállapodás értelmében a szakember kontraktusa 2028. augusztus 31-ig szól – jelentette be az MKSZ keddi sajtóeseményén Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.
– Kölcsönös megelégedésünkre dolgozik Chema Rodriguez a férfi válogatottnál, amit jól jelez a tavalyi világbajnokságon kiharcolt hely az idei olimpiai selejtezőre, valamint az idén januári Európa-bajnoki 5. hely, amely a csapat történében a legjobb Eb-helyezés – emelte ki Ilyés Ferenc. – Hosszú távra tervezünk Chemával, elégedettek vagyunk vele, kölcsönös akaratunk volt a szerződés meghosszabbítása, amely egyúttal egy üzenet, biztatás is az előttünk álló olimpiai selejtező előtt, hiszen talán ez is hozzájárul a csapat eredményességéhez. A selejtező sikerességében nagyon reménykedünk, azonban az ellenfelek igen erősek, a válogatott eredményes jövőjének zálogát viszont mindenképpen a jelenlegi stábban látjuk.
– Nagyon boldog vagyok, egyúttal hálás a Magyar Kézilabda Szövetségnek, elnök úrnak és az MKSZ valamennyi munkatársának, hogy immár 2028-ig szól a megbízatásom – hangsúlyozta Chema Rodriguez. – A válogatott egy nagy család, ahogy mindig elmondom, nagyon szeretek a fiúkkal és Magyarországon dolgozni, és jó érzés, hogy bíznak bennem.




