Támadónkat kérdezték a Dózsa elleni bajnoki előtt.
Gondolom, az Újpest elleni vasárnapi derbin sem lehet más a cél, mint a győzelem. Milyen hangulatra számít?
Szerbiában, a Zvezda színeiben jó néhány derbin játszottam a Partizan ellen. Magyarországon ugyanakkora rangadónak számít a Fradi – Újpest, szóval tudom milyen fontos csata vár ránk. Az itteni szurkolók hasonlítanak a szerbekhez, teljes szívből szurkolnak, különleges atmoszférát varázsolnak. Egy derbi sok mindent megváltoztathat, nem mindig a jobb csapat nyer, de számunkra kötelező a győzelem. Mi vagyunk a favoritok, elég csak ránézni a tabellára, de ettől még nem lesz egyszerű dolgunk. Az Olympiakosztól elszenvedett vereség után bizonyítanunk kell a szurkolóknak és magunknak is.A legutóbbi, októberi derbin góllal járult hozzá a 3–0-s győzelemhez. Gyanítom, most is kiegyezne ezzel a forgatókönyvvel.
Különleges érzés volt bevenni az Újpest kapuját. Nem tudom, játszok-e majd vasárnap, ha megkapom az esélyt, mindent beleadok. Harminckét éves leszek, már nem azon vagyok, hogy mindenáron én rúgjam a gólokat, azt nézem, hogy az adott pillanatban mi a legjobb a csapatomnak. Nem számít, ki talál be, az a lényeg, hogy nyerjünk. Persze, nagyon boldog lennék, ha gólt szereznék.Ahogy már említette, Szerbiában többször játszott, sőt be is talált a Partizan elleni rangadón. Miben más az ottani derbi, mint a magyar?
Gyermekként arról álmodtam, hogy egyszer a Zvezda játékosa legyek és a válogatottban is szerepelhessek – szerencsére mindkettő megadatott. A szerb derbik előtt nem tudtam enni és aludni, mert tudtam, ha győzünk, akkor imádnak, de ha kikapunk, akkor nem annyira. A magyar játékosok ugyanezt érezhetik a Fradi – Újpest előtt, így nekik az is a dolguk, hogy a külföldiekkel megértessék, mekkora a jelentősége ennek az összecsapásnak. Nálunk és az ellenfélnél sincs ezzel gond, mindenki tisztában van a meccs súlyával. Nem a legegyszerűbb pillanatban jön a derbi, de ha a legjobb akarsz lenni, akkor a nehéz helyzetekben is jól kell teljesítened.Így, hogy már „csak” a bajnokságban és a Magyar Kupában vannak versenyben, nem lesz gond a motivációjukkal?
Nem akarom, hogy félreértsék, de mindenki tudja, hogy nem minden magyar bajnoki olyan iramú, mint egy-egy európai mérkőzés. Ugyanakkor számomra fontosabb a vasárnapi derbi, mint az Olympiakosz elleni. Mindig azt mondom, ha már nem leszek motivált az edzéseken, akkor abbahagyom a futballt. Profi futballistának lenni a világ egy legjobb munkája, ezért ki kell élveznünk minden pillanatát. Nálunk mindenki profi és mindenki motivált.A teljes interjú: Sportal




