Középpályásunkat kérdezték a görögök elleni EKL-visszavágó előtt.
– Kőkemény meccs volt az Európa Konferencia Liga-rájátszás múlt héten Pireuszban megrendezett első felvonása, de ha valaki, ön nem ijed meg a párharcoktól. Sőt, mintha kifejezetten élvezné, ha be kell vetnie a fizikai erejét. Mindig ilyen volt?
– Érdekes, de nem. Két-három évvel ezelőtt teljesen más játékos voltam, a stílusomat össze sem lehet hasonlítani a mostanival.– Minek köszönhető a változás?
– Bulgáriába kerülve rájöttem, hogy a modern labdarúgásban nagyon fontos a testi erő. Egyáltalán nem mindegy, miként áll bele egy játékos a párharcokba. Ha valaki atletikus alkat, használja is ki az erejét! A magabiztos fellépésemben az is közrejátszott, hogy időközben a Ferencváros labdarúgója lettem, nagyot léptem előre, az önbecsülésemnek is jót tett, hogy olyan, nagy célokért küzdő klubba kerültem, mint a Fradi. Erőszakosságban tényleg sokat változtam az elmúlt két-három esztendőben, de a magánéletben maradtam ugyanaz a visszahúzódó személyiség, mint azelőtt. Nincsenek sztárallűrjeim, nem szeretem a feltűnést, szabadidőmben leginkább filmeket, sorozatokat nézek.– Pireuszban csak a találkozó végén változott meg a játék képe, addig kifejezetten jól játszottak. Elfogadható az egygólos vereség, vagy hiányérzettel utazott haza?
– Kemény mérkőzés volt, a végén kapott gól azért bosszantott különösen, mert a mérkőzés nagy részében tényleg jól játszottunk. Az első negyvenöt percben veszélyesek voltunk, jól néztünk ki. De el kell ismerni, a végére mintha tényleg elfáradtunk volna.– Ön is?
– Mindent kiadtam magamból. Az Olympiakosz ellen alkalmazott hadrendben a megszokottnál is többet kellett futnom.– Való igaz, hol a védelem jobb oldalára kellett Henry Wingo mellé visszazárnia, hol a támadásokhoz fellépve kellett az akciókat támogatnia. Hogy tetszett a pozíció?
– Nem okozott problémát, hiszen védekezni és támadni egyaránt szeretek. Ráadásul sokat tudok futni, a harcosságommal sincs baj, élveztem, hogy ebben a szerepkörben játszhattam. A szakmai stáb kitűnően alakította ki az Olympiakosz elleni taktikát, Dejan Sztankovics vezetőedző mindig próbál valami újat kitalálni.– A párharc első meccse előtt a többség ötven-ötven százalékot adott a két csapatnak a továbbjutásra. A pireuszi csata után mennyiben változtak az esélyek?
– Szerintem továbbra is ugyanannyi esélyünk van. A társaim éppen úgy gondolják, ahogyan én: bravúros eredményt elérve ki tudjuk csikarni a továbbjutást. Az első mérkőzésen az Olympiakosz futballozott odahaza, a szurkolói támogatták, de ne feledjük, ezúttal mi leszünk otthon, márpedig huszonkétezer Fradi-drukker előtt egyetlen ellenfélnek sem könnyű játszania. Nekem még most is óriási élmény ilyen hangulatban pályára lépni. Korábban egyetlen klubomban sem játszhattam ilyen atmoszférában, tömött lelátók előtt, ezt a részét még mindig szoknom kell.– Kilenctől tizenkilenc éves koráig a Bayer Leverkusenben futballozott, az utánpótlásban végigjárta a szamárlétrát. Mit szól a csapat szerepléséhez a Bundesligában?
– Meglepett. Erős a keret, de az érdem egyértelműen az együttest irányító Xabi Alonsóé. Negyvenkét éves csupán, fiatal kora ellenére karakteres tréner, kihozza a maximumot a csapatból. Az, hogy a leverkuseniek huszonkét forduló után nyolc ponttal előzik meg a Bayern Münchent, kisebb csoda.– Ha Xabi Alonso karakteres edző, milyen Dejan Sztankovics?
– Olyan, akivel élmény együtt dolgozni. Ha érzékeltetnem kell a szerepét a csapatnál, a viszonyát a játékosokhoz, úgy mondanám, mi vagyunk a katonák, ő pedig a hadvezér. Olyan hadvezér, aki mindent megtesz a sajátjaiért. Ragyogó a taktikai érzéke, nagyszerűen motivál bennünket.– A válogatottságról lemondott?
– Egyelőre nincs hír, de ez nem azt jelenti, hogy ne szeretnék bemutatkozni. Származásom szerint több válogatott közül választhatok, de korábban sem tagadtam, a felmenőim miatt leginkább Marokkót szeretném képviselni. Dolgozom becsülettel, próbálok olyan teljesítményt nyújtani a Ferencvárosban, hogy ne csak képbe kerüljek, hanem előbb-utóbb meg is hívjanak.– Az Olympiakosz elleni kiugró teljesítmény nyilván jót tenne a megítélésének.
– Mi is vagyunk annyira jók, mint az Olympiakosz. A megszokottnál is izgatottabban várom a csütörtök estét, alighanem újabb felejthetetlen csata előtt állunk, bármi megtörténhet. És remélem, a nap végén mi örülhetünk!
