A pireusziaknál is szereplő korábbi kapusunk szerint szoros küzdelemben meglesz a továbbjutás.

Megyeri Balázs 2010-től öt éven át védte az Olympiakosz kapuját, s nem kevés sikerrel, hiszen öt bajnoki címet nyert, és háromszor a görög kupát is elhódította. A 33 éves kapuvédő rögvest elmondta, jó szívvel emlékszik az ottani évekre, kellemes emlékeket őriz az ottani időszakról. Nagy érdeklődéssel várja a Fradi fellépését, hiszen a Ferencvárosban nevelkedett, ugyanakkor Görögországban sikert sikerre halmozott, így érthetően mindkét csapat közel áll a szívéhez.

Úgy gondolom, kiegyenlítettek az erőviszonyok, bár ha azt veszem, hogy manapság milyen káosz uralkodik az Olympiakosznál, mégis inkább azt mondhatom, hogy a Fradi az esélyesebb a továbbjutásra” – mondta a Metropolnak Megyeri. „Ám hangsúlyozni szeretném, hogy a görög rekordbajnok nagyon jól igazolt a télen, komoly játékosokkal erősödött. A napokban szerződtette a spanyol Jose Luis Mendilibart, akit nem kell bemutatni, hiszen Európa Liga-győztes tréner.

A kapus azt magyarázta, hogy Athén kikötői negyedében pokoli hangulatra lehet számítaniuk a ferencvárosiaknak, hiszen a pályabezárások miatt valószínűleg egy idő óta most lehetnek először szurkolók a lelátókon. Persze ez akár nyomaszthatja is a görög csapat játékosait, s ezt kihasználhatja a Fradi. Az biztos, a szezont az Olympiakosz csak úgy tudja elfogadhatóbbá tenni, ha valami számottevő eredményt tud elérni a nemzetközi kupában, mert a görög bajnoki cím a nagy ponthátrány miatt már elúszni látszik.

Még mindig kötődöm a Ferencvároshoz” – jelentette ki Megyeri. „De ha nem így lenne, akkor is a magyar csapat továbbjutásában reménykednék. Úgy hiszem, szoros küzdelemben ugyan, de meglesz a továbbjutás. Kell az újabb siker a magyar focinak!