Bemutatjuk mai ellenfelünket, az Olimpiakosz Pireuszt.

Pireusz Athén félmilliós külvárosa, még háromezer éve lett annak egyik “deméje”, azaz kerülete. Ez ma Európa egyik legnagyobb és Görögország legnagyobb kereskedelmi kikötője. Nem csoda, hogy az Olimpiakosz tulajdonosa ma is egy hajómágnás, a drogkereskedéssel is vádolt Evángelosz Marinákisz – róla lejjebb bővebben is olvashatsz majd.

A pireuszi kikötő

Pireuszt nagyjából 4-5000 éve lakják, fontossága azonban csak 2500 évvel ezelőtt, a Krisztus előtti ötödik században nőtt meg, amikor Themisztoklész – aki már a marathóni csatában is tábornok (sztratégosz) volt – rávette az athéniakat, hogy a perzsa fenyegetés miatt a haditengerészetet fejlesszék, így száz triérész építése mellett megerősítették Pireusz három kikötőjét. Később, Periklész idején megépült a Pireuszt Athénnal összekötő 6 kilométeres utat védő “hosszú fal” is. Pireusz megszenvedte a spártaiakat is, majd Krisztus előtt 86-ban a rómaiak, Sulla vezetésével teljesen elpusztították a várost – ami kimaradt a pusztításból, azt a góthok Kr. u. 400-ban tették a földdel egyenlővé. Fontosságát sokáig nem tudta visszaszerezni a kikötő, sokáig nevét is elvesztette. Új nevét a kikötőt védő ókori oroszlánszoborról kapta (Oroszlán kikötő) – aztán magát a szobrot vitte el egy velencei dózse a tizenhetedik században. Miután a nyugati támogatást élvező, az ottomán uralom elleni szabadságharc sikere után a görög trónra ülő bajor herceg, Ottó király Athént tette meg Görögország fővárosának 1832-ben, Pireusz is visszakapta a nevét, 1835-ben. Ekkor csak 300 lakosa volt a településnek, azonban fontos szerepet töltött be a fejlesztési tervekben. 1869-ben megépült az Athén – Pireusz vasútvonal, 1893-ban pedig az Égei- és a Jón-tengert összekötő hat kilométeres Korinthoszi-csatorna, melyet két magyar, a olasz szabadságságharc bajai születésű hőse, Türr István és a főmérnök, a kassai Gerster Béla vezetésével építették meg. A 19. század végére Pireusz már fontos, 50 ezres ipar- és kereskedőváros. Alig negyedszázaddal később, 1928-ban már 250 ezren lakják, csak 1920 után 120 ezer görög menekült érkezik a görög – török háború és az azt követő lakosságcserének “köszönhetően”. A második világháború nagy pusztítást hozott, a tizenkilencedik században épült városból nem sok maradt épen.

A városi színház neoklasszicista épülete

Ha valaki várost nézne még ma, annak nem Pireuszt ajánljuk, sokkal inkább Athént, de itt is megmaradt néhány ókori emlék, leginkább a Themisztoklész építette kikötői erődítmény része, mint pl. az Eetioneia. A 19. századbeli fejlődés emlékét leginkább a neoklasszicista, hatszáz főt befogadni képes városi színház őrzi.

Az Olimpiakosz Pireusz első címere

Az Olimpiakosz története alig száz éve, 1924-ben kezdődött, ekkor szakadt ki a futball szakosztály a kor legsikeresebb helyi csapatából és hozta létre az új Olimpiakosz SFP-t, a szintén helyi Unionnal. Jogi akadályok miatt a klub azonban csak egy év múlva, 1925-ben alapult meg, mert az Olimpiai Bizottság ellenkezett a név miatt. Nagy lépés volt az engedélyezés irányába, amikor 1924 szeptemberében a négy, akkor már felnőtt Andrianopulosz testvér is csatlakozott a klubhoz. A gazdag kereskedőcsalád sarjai már ekkor elismert focisták voltak, a legifjabbal testvérrel, Leonidasszal kiegészülve a klub első legendás csatársorát is ők alkották.

Az Andrianopulosz-testvérek

Az alapítók közül érdemes megjegyezni az elnök, Mikalisz Manuszko iparmágnás és a haditengerészeti tisztből a klub első edzőjévé vált Notisz Kamperosz nevét. A klub végül 1925 márciusában, a “Sors vendéglőjében” alakult meg hivatalosan is. A Kamperosz által javasolt Olimpiakosz név az olimpiai eszményt, az erőt, a nemes vetélkedést jelképezte, azzal a kimondott céllal, hogy “meghódítsák egész Görögországot”. A piros-fehér színeket a Cambridge-ben tanuló Jannisz Andrianopulosz javasolta, és megalkották a klub címerében szereplő babérkoszorús olimpikon emblémáját is. A klubot a száz “halhatatlan” alkotta, csak kihalás útján lehetett klubtaggá válni.

Az alapítók

A focicsapat után hamarosan megalakult a vízilabda, az atlétika és az úszó szakosztály, egy évre rá pedig a röplabda szakosztály is. Az Olimpiakosz a mai napig a Fradihoz hasonlóan multisportklub, több, mint 20 szakosztállyal, a tékvandótól a vitorlázásig számtalan sportágat választhatnak az érdeklődő fiatalok. Itt megjegyzendő, hogy a vízilabda csapatukkal nem egy komoly összecsapásunk volt a múltban, többnyire mi örülhettünk, hiszen Kupagyőztesek Európa Kupáját, Bajnokok Ligáját és európai Szuperkupát is nyertünk ellenük! De minket természetesen a focicsapat érdekel most. A klub otthona a Podilatodromion lett, melyet az 1896-os olimpia biciklis stadionjának építettek, a lelátókat a biciklipálya kördombja adta. A nézők többségét ekkor a kikötőben dolgozó ‘gavrik’ adták, a helyi munkásosztály, a kikötői munkások és tengerészek adták – az Olimpiakosz szurkolóit Görögországban mai napik így hívják.

Podilatodromion

A frissen alakult csapat rögtön roppant erősnek bizonyult, létezésének első négy évében csak a Panathinaikosz volt képes legyőzni. A klub megnyerte a pireuszi bajnokságot, országos bajnokság nem volt, így edzőmeccseket tudott csak játszani komolyabb csapatok ellen. Az elsőként kiírt görög, pontosabban pánhellén bajnokságban sem az Olimpiakosz, sem az AEK, sem a Panathianikosz nem indult, mivel nem engedte a görög labdarúgó szövetség. Első szezonjukban, 1929-30-ban harmadikok lettek, majd a következő évben megszerezték 47 görög bajnoki címük közül az elsőt, ezt ebben az évtizedben még másik öt követte, két második hellyel kiegészülve. A második világháború után újraindult bajnokságban 1946 és 1959 közt a tizenkét kiírt bajnokságból 9-et megnyertek, két második és egy harmadik hely mellett.

Nikosz Godasz

A második világháború alatt számos Olimpiakosz-játékos hunyt el, előbb az olasz-görög háborúban, majd a németek elleni ellenállásban. A legismertebb Nikosz Godasz, aki a görög polgárháborúban a kommunista oldalon vett részt, kegyetlen kivégzésekben, ezért pedig 1948-ban, kérésére Olimpiakosz-mezben, kivégezték. A klub és a baloldali pártok a mai napig hősként tekintenek rá, egy kisebb helyi stadiont is elneveztek róla az egyik pireuszi kerületben.

Nemzetközi kupában először a BEK-ben indultak volna 1958-ban, azonban a Besiktast sorsolták ellenfelüknek, így visszalépett a görög csapat. A következő szezonban a Milan volt az ellenfelük (2-2, 1-3). A klub első nagy nemzetközi sikere az volt, amikor 1961 júliusában 2-1-re megverték a Santost annak hazai pályáján: a Santos Pelével és másik három világbajnokkal állt fel, nem csoda, hogy az Olimpiakosz-drukkerek büszkék a sikerre, a mai napig énekelnek róla a meccseken.

Az UEFA kötelezte a görög szövetséget egy egységes görög bajnokság létrehozására – különben a görög bajnok nem indulhatott volna a BEK-ben. Az első ilyen bajnokság 1959-60-ban indult, az első években az Olimpiakosznak dobogós helyek jutottak csak, kupagyőzelmekkel vigasztalhatták magukat, de a Panathinaikosszal nem bírtak.

A legendás magyar edző, Bukovi Márton 1965-ös érkezése hozta meg az áttörést, az akkor már magukat „Legendának” (Triliosz) becéző Olimpiakosznál, bevezette a 4-2-4-es rendszert.  Vele hosszú szünet után, 30 meccsen 23 győzelemmel és 4 iksszel ismét bajnokok lettek. A bajnokságot Trikalában nyerték meg július 12-én, 15.000 Olimpiakosz-drukker töltötte a csendes kisváros utcáin, parkjaiban az éjszakát, hogy másnap ott lehessenek a bajnokavatón, melyet 5-0-ra megnyertek. A következő szezonban is megnyerték a bajnokságot, miután tizenegy győzelemmel rajtoltak. Az országban az uralmat átvevő katonai junta azonban lemondásra kötelezte a klubot akkor már 13 éve elnökként irányító Andrianopulosz Giorgoszt, a rezsimhez hű utóda pedig eltávolította Bukovit.

Bukovi Márton egy Olimpiakosz meccsen

Ez visszavetette a klubot, 1972-73-ban tudtak csak újra bajnokságot nyerni. A nemzetközi kupákban az akkor nemzetközi szinten nem számottevő görög foci képviseletében nem sok sikert arattak. Ötödik próbálkozásra sikerült egy kört menniük, a KEK-ben a lengyel Zaglebie Sosnowiecet győzték le három meccsen, majd 2 évre rá a ciprusi Omoniát. A harmadik skalpjuk az izlandi KR volt. A hetvenes években kétszer mentek egy-egy kört, ezek lényegesen nagyobb sikerek voltak, 1972-ben az olasz Cagliarit verték ki idegenben szerzett góllal, majd 1974-ben a skót Celticet (1-1, 2-0).

A klub a bajnokság hivatalosan is profivá válása után (1979) Stavrosz Daifasz kezébe került, a csapat pedig az első négy profi szezont megnyerte. A nemzetközi porondon a Celtic elleni siker (1974) után a következő nyertes párharcra 1982-ig kellett várni, akkor a svéd Österlindot két győzelemmel verték ki (majd a Hamburg ellen estek ki). A következő évben újabb nagy skalp következett, az Ajax (0-0, 2-0), egy évre rá a Xamax ellen sikerült túljutni az UEFA-kupa első körén.

1987-ben egy görög-amerikai üzletember, Giorgosz Kosztokasz vette át a klubot, aki 3 milliárd görög drachmát, 18 millió német márkát kínált 1988-ban Détári Lajosért, ezzel volt játékosunk és edzőnk lett a kor egyik legdrágább játékosa, összehasonlításképp: Diego Maradona 27 millió márkáért szerződött a Napoliba a Barcából. Détárit ötvenezer szurkoló várta Pireuszban, ahol játékával nem okozott csalódást, 55 bajnokin 33 gólt szerzett – de bajnok nem lett vele az Olimpiakosz. Ahogy az 1990-ben a Bolognába távozó Détárit pótolni próbált Protaszov – Litovcsenko duóval sem: az 1986-87-es bajnoki cím után tíz évet kellett várniuk a pireusziaknak a következő sikerre.

Détári Lajos

1989-ben sikerült egymás után először két kört menniük a nemzetközi porondon, még Dömével az UEFA-kupában előbb az FK Radot, majd az osztrák First Viennát verték ki, az Auxerre azonban idegenben lőtt góllal megállította őket a harmadik körben. 1992-ben a Monacót ütötték ki a KEK második körében, miután az elsőben túljutottak az ukrán Odesszán. A KEK-negyeddöntő volt a klub addigi legnagyobb sikere, az Atletico Madrid állította meg őket.

1995-96-ban az UEFA-kupa selejtezőben a Szlavia Szófia, az első körben pedig a Maribor volt az ellenfelük, a második körben pedig a Sevilla volt a végállomás. Ekkor a klubot már az azt 1993-ben megvevő Sokratisz Kokkalisz vezette, kifizette a klub tartozásait és a Détárival kezdődő sztárigazolásokat még magasabb szinten folytatta az ezredfordulón, olyan sztárokat szerződtetve karrierjük vége felé, mint Rivaldo, Zahovic, vagy a ma is a klubnál dolgozó francia VB-győztes Christian Karembeu.

Az 1996-97-es szezonban azonban még a klubnál összesen 13 évet lehúzó szerb pontrúgás-specialista, Predrag Djordjevity volt a sztárigazolás, az ő vezetésével sikerült ismét megszerezni a bajnoki címet – ő volt egyébként az AEK-kal négyszeres bajnok bosnyák sikeredző, Dusa Bakevic első igazolása.

A bajnoki cím megszerzését segítette, hogy a nemzetközi kupa nem sok energiát vitt el – a Göteborg ellen a BL-ből kiesett Fradi volt az ellenfelük. Nálunk a csapat mellől eltávolították Novák Dezsőt, őt az addigi másodedző Mucha József helyettesítette az Üllői úti odavágón. Hogy ott mi történt, arra sokan emlékszünk és a sorsolás óta több cikkünkben is szóba került. A sok sérültet nélkülöző Fradi remek játékkal, Zava és Arany Laci vezérletével 3-1-re verte a görögöket erősen foghíjas lelátók előtt. A visszavágón, Pireuszban már Varga Zoltán ült a kispadon. A reptérre vezető úton a buszokat (a játékosokét és a szurkolókét is) kövekkel, az egyik olyan szállodát, ahol fradista szurkolók szálltak meg, pedig Molotov-koktéllal dobálták meg. A meccsen a hatalmas szurkolói nyomás ellenére remekül helytálltunk, Miriuta László már a 22. percben megszerezte a vezetést, Limperger pedig a második félidő legelején 2-1-re módosította az állást. Innen már gyakorlatilag megvolt a továbbjutás, a hazaiaknak négy gólt kellett volna szerezniük a továbbjutáshoz. Egyet sikerült, így 2-2 lett a visszavágó, mi pedig 5-3-as összesítéssel tovább mentünk.

A következő évben történetük során először bejutottak a Bajnokok Ligájába, ehhez a fehérorosz Mazirt kellett legyőzniük csupán (5-0, 2-2). A csoportkörben 5 pontot szerezve a harmadikok lettek a Real Madrid és a Rosenborg mögött, de a Portót megelőzve. A következő évben 30 millió eurónyi drachmáért leigazolták többek közt Giovannit és Zlahovicot. Ekkor még selejtezniük kellett, a ciprusi Famaguszta ellen (2-1, 4-2), a csoportkör sokkal jobban sikerült, az akkor már-még Croatia néven futó Zágrábot, a Portót és az Ajaxot megelőzve csoportelsők lettek, így hatalmas, azóta sem megismételt sikerként a nyolcaddöntőbe jutottak, ahol a Juve csak 3-2-es összesítéssel jutott túl a görögökön.

A következő tíz évben selejtezők nélkül lehettek BL-csoportkörösek. 1999-ben, 2000-ben, 2004-ben is harmadik helyen jutottak tovább a csoportjukból, így tavaszolhattak az UEFA-kupában többször is. Az első sikeres tavaszi párharcuk 2005-ben jött össze. Korábban a Juve (2000) és a Liverpool (2001) állta az útjukat, ezúttal azonban túljutottak (1-0, 1-0) a Souchaux-n a 32 közt, a nyolcaddöntőben azonban a Newcastle United összesítésben 7-1-gyel elintézte őket. A 2007-08-as szezon hatalmas sikert hozott, a Real Madrid mögött másodikok lettek a csoportban, a Werder Bremen és a Lazio előtt, így BL-nyolcaddöntőbe jutottak, ahol a Chelsea volt a végállomás.

A következő évben a változó szabályok miatt újra selejtezőre kényszerültek és szégyenszemre a régi ismerős Famaguszta ellen ki is estek (0-3, 1-0). Az UEFA-kupa csoportkörébe bejutottak, ott harmadikként (a Harkov és a Galatasaray mögött) továbbjutottak, a 32 közt a St. Étienne volt a végállomás, 2-5-ös összesítéssel. A 2010-11-es szezonban esett meg az a csúfság a klubbal először 1997 után, hogy nem jutottak be egy csoportkörbe sem, a Makkabi Tel-Aviv állta útjukat az Európa Liga selejtezőben.

A 2013-14-es szezonban másodikként továbbjutottak a BL-ben a PSG mögött és az Anderlecht, illetve a Benfica előtt, a nyolcaddöntőben ezúttal a Manchester United volt a végállomás.

Az elmúlt 10 évben a mostani a kilencedik kupatavaszuk, azonban “csak” kétszer mentek egy-egy kört még. Kiestek a Dnyipro (2015, 2-4) és az Anderlecht (2016, 1-3) ellen, majd 2017-ben két török csapattal találkoztak. Az Osmanlisport 3-0-ás összesítéssel verték ki, a Besiktas pedig 5-2-essel ütötte ki őket. 2018-ban a Dinamo Kijev volt a végállomás (2-3). A klub egyik legnagyobb sikere az volt, hogy miután 2019-ben a Crvena Zvezda előtt, a Bayern München és a Tottenham Hotspurs mögött végeztek a BL-csoportkörben (a Zvezda 4. helye után nevezték ki a szerbek Dekit), az EL-ben folytathatták, ott a 32 közt az Arsenalt sikerült kiverniük (2-2, idegenben lőtt góllal), utána a Wolverhampton Wanderers már nagy falatnak bizonyult.

A BL-csoportkörben legutóbb a 2020-21-es szezonban, még Pedro Martins-szal szerepeltek. A 2021-22-es szezonban a Neftcsi Baku után (2-0-ás összesítés) a Ludogoreccel mérkőztek meg (1-1, 2-2), tizenegyesekkel kiestek. Az EL-selejtező playoffban a Slovan volt az ellenfél (3-0, 2-2). A csoportkörben a Frankfurt oda-vissza verte őket (3-1, 1-2), az Antwerppel „ikszeltek” (2-1, 0-1), míg a Fenerbahcét oda-vissza verték (1-0, 0-3). A 24 közt az Atalantától oda-vissza kikaptak (1-2, 0-3).

Tavaly Abu Faniék ütötték ki őket a BL-selejtezőből, a haifai 1-1 után Pireuszban 4-0-ra győzött a Makkabi – a negyedik gólt közönségkedvencünk szerezte a 86. percben. Utána megint a Slovan jött, két döntetlen után (1-1, 2-2, Abenát kiállították) tizenegyesekkel mentek tovább. Így tettek a ciprusi Apollon ellen is (1-1, 1-1). A csoportban a Karabah, a Freiburg és a Nantes jött, két döntetlen mellett négy vereség – hazai pályán 3 vereség, két 0-3 (Karabah, Freiburg) mellett egy 0-2 (Nantes).

Az idei nemzetközi szezont a Genk ellen kezdték az Európa Liga selejtezőjében, hazai pályán 1-0-ra győztek, a visszavágón Paintsil góljával vezetést szereztek a belgák, majd volt játékosunkat kiállították a 65. percben. Már mindenki a hosszabbítást várta, amikor a 95. percben Alexandropulosz megszerezte a továbbjutást jelentő találatot. A playoffban a Csukaricski jött, nem okozott nekik gondot a belgrádi kiscsapat (3-1, 3-0).

Az idei EL-csoportkörben a régi ismerős Freiburg volt az egyik ellenfél, finoman szólva sem sok sikerrel (2-3, 0-5), a Topolya ellen 4 pontot szereztek (2-2, 5-2), a tavalyi EKL-győztes West Ham United ellen idegenben kikaptak (1-0), hazai pályán viszont 2-1-re győztek Soucekék ellen. Ez hét pontot és egy harmadik helyet jelentett, a csoportgyőztes West Ham (15) és a Freiburg (12) mögött, valamint a Topolya előtt (1).

Hogy a bajnoki szereplésről miért nem írunk annyit? Mert nehéz lenne a 47 bajnoki címről eleget írni, görög futballbéli fölényüket jól jelzi, hogy abban a 28 évben, mióta legutóbb játszottunk velük, 22 bajnoki címet gyűjtöttek be, igaz, az utolsót 2022-ben.

Evángelosz Marinákisz

2010 óta a cikk elején már említett Evángelosz Marinákisz a klub tulajdonosa. Az 56 éves milliárdosnak a hajóflottája és az Olimpiakosz mellett van egy portugál (Rio Ave) és egy angol (Nottingham Forest) klubja is. Nem meglepő az sem, hogy médiacégei is vannak, ahogy az sem, hogy aktív a politikában is, pártfinanszírozóként, de helyi képviselőként is. Az már meglepőbb talán, hogy dalszövegeket is ír, mint például az alábbiét is:

Bundával is megvádolták 2011-ben, de 2014-ben felmentették, 2016-ban újra megvádolták, korrupcióval, de 2017-ben ebben az eljárásban is felmentették – hogy 2019-ben a legfelsőbb bíróság új eljárást indítson, aminek a végén, 2021-ben is felmentették. 2014-ben egy 2.1 tonnás heroinszállítmányt hoztak vele összefüggésbe, de 2021-ben ezzel az üggyel kapcsolatban is felmentették, bizonyítékok hiányában – miután az ügy tíz tanúja is elhunyt…

A csapat mai stadionja, a görög függetlenségi háború hőséről, Georgiosz Karaiszkakiszról elnevezett aréna, az eredeti velodromból futballpályává lett helyén épült, először 1964-ben (itt rendezték az 1971-es KEK-döntőt), majd 2004-ben, az athéni olimpiára. Így a mai stadion egy 32.115 főt befogadni képes modern pálya. A bajnokságban a decemberi stadionzárig 13.000 fős átlaga volt a klubnak az előző években ez 14 és 21.000 közt mozgott, a mai meccsen azonban, ahol hónapok után először lehetnek nézők, teltház lesz.

1981 februárjában az „előző” Karaiszkakisz stadionban szenvedte el az Olimpiakosz szurkolótábora története legnagyobb tragédiáját, “a hetes kapu tragédiáját”. Egy teltházas AEK elleni rangadó után a győzelmet ünneplendő a tömeg a hetes kaputól a játékoskijáró mellé indult, valaki azonban megcsúszott, és dominóként zuhantak egymásra az emberek A vészkijáratokat nem nyitották ki időben, sokaknak nem volt menekvés, 21-en hunytak el, 55-en pedig megsérültek. A tragédia után alakult meg a „hetes kapu”, a “Tira 7”-es, amely ma az Olimpiakosz legnagyobb szurkolói csoportja.

Tira 7 emlékmű

Az idei szezonban legtöbbször 4-2-3-1-ben játszottak a görögök, így álltak fel a hétvégi 4-0-ás győzelmükkor is az OFI ellen. Hogy José Mendilibar változtat-e, azt nem tudni – nagyon aligha tud belenyúlni a csapatba.

A csapat eddigi kezdőkapusa a 34 esztendős Alexandrosz Paszcsalakisz, a két belső poszt egyike a télen igazolt Carmoé lesz, míg a másikon alighanem Ndoj és Retszosz osztozik majd. A hétvégén a francia Biancone játszott, ő azonban nincs nevezve az EKL-re. A jobbhátvéd legtöbbször a brazil Rodenei, míg a balhátvéd posztján a spanyol Quini vagy az argentin Ortega játszik. A középpálya oszlopa a guineai válogatott, 26 éves Mady Camara volt sokáig, aki egy római kölcsönjáték után tért vissza, de ő január vége óta nem lépett pályára. A két védekező középpályás poszton így valószínűleg a nyáron érkezett Hezze, illetve a télen érkezett Chiquinho osztozik, esetleg Iborra jöhet még szóba. A Carmo és a Chiquinho mellett harmadikként bekerült friss igazolás, a 27 éves középpályás André Horta eddig mindössze 74 percet kapott.

A támadósor legeredményesebbjei a legtöbbször jobbszélsőt játszó Konstantinosz Fortunisz, a 31 éves játékos már 9 gólnál és 13 asszisztnál jár, illetve a center Ajub El Kaabi, a szintén már 30 éves marokkói válogatott 13 találatnál tart. Eredményes még a már említett portugál Daniel Podence (9/3) és a balszélső Georgiosz Maszurasz (9/6) is. A nyáron a Herthából igazolt veterán montenegrói középcsatár, Stefan Jovetic, aki a korábban a Fiorentinát, az Intert, a Manchester Cityt, a Sevillát és a Monacót is megjárta, csak három gólnál és két gólpassznál tart.

A hétvégén így állt fel az Olimpiakosz: Paszcsalakisz – Rodinei, Biancone, Carmo, Ortega – Hezze (Iborra, 71.), Chiquinho – Maszurasz (Fran Navarro, 77.), Fortunisz (Jovane, 62.) , Podence (Alexandropulosz, 46.) – El Kaabi (Jovetic, 77.) Biancone mellett az új igazolás Jovane és Navarro sem kerettag. A csapat új edzőjét már bemutattuk: José Luis Mendilibar. A tapasztalt, 62 éves spanyol edző több, mint 450 LaLiga meccsen irányított a kispadról. Gyakorlott tűzoltásban / teasütiségben, tavaly beugró edzőként érte el pályafutása legnagyobb sikerét, a Budapesten megnyert EL-trófeát a Sevillával. Mendilibar tavaly a Sevillával is 4-2-3-1-et játszott, az EL királya volt egyébként a legnagyobb klubja az Olimpiakosz előtt, ezért is lesz érdekes, mire lesz képes Pireuszban, hiszen korábban csupa olyan klubnál dolgozott, ahol a bentmaradás volt a cél (Eibar, Valladolid, Osasuna), 468 élvonalbeli meccsén a pontok mindössze 38%-át szerezte meg. Az Olimpiakosznál nem ez az elvárás, ahogy a Sevillánál sem ez volt, ahol az idei szezonban a bajnokságban 8 meccsen szerzett 8 pont után megváltak az ősz mestertől.