Cristian Ramírez biztos benne, hogy egy jó meccset játszunk holnap az Olympiakosz otthonában.

Cristian Ramírez

Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk. Biztos vagyok benne, hogy jó mérkőzést fogunk játszani. Mindkét csapat rendkívül motivált, hiszen nem gyakran adatik meg, hogy ilyen magas színvonalú találkozón léphessünk pályára. Az ellenfelünket az új edző motiválhatja, de nekünk a száz százaléknál is többet kell nyújtanunk, egy családként kell küzdenünk a pályán. Minden játékos mindent megtesz a klubért, a döntőig szeretnénk menetelni. Ez azonban egy hosszú út, és lépésről lépésre kell terveznünk. Az első feladat a csütörtöki. Azt nem tudom megmondani, hogy mi fog történni, de megígérhetem, hogy mindent meg fogunk tenni a győzelemért. A Krasznodárral már játszottam az Olympiakosz ellen, akkor is fergeteges volt a hangulat, és biztos vagyok benne, hogy holnap is így lesz. Ha telt ház előtt játszol, mindig extrán motivált vagy, mindenki a pályán akar lenni. Tudom, hogy holnap sokan lesznek a stadionban, a saját szurkolóink is elkísérnek bennünket, de az sem zavar, sőt, hajt minket, hogy az ellenfél drukkerei a sajátjait buzdítva remek hangulatot varázsolnak majd.

Dejan Stankovic

Nehezebb úgy készülni, ha az ellenfél vezetőedzője első meccsére készül csapatával. Mégsem mondanám, hogy a sötétben tapogatózunk José Luis Mendilibarral kapcsolatban, rendkívül tapasztalt edző. Harmincéves előnye van velem szemben ezen a pályán, amikor ő bemutatkozott, én még a szárnyaimat bontogattam játékosként. A statisztika mindig egy dolog, és minden sorozat megszakad egyszer. Megpróbáljuk megszakítani azt a sorozatát, hogy sosem veszített bemutatkozó mérkőzésén. Tisztában vagyok az edzői munkájával, nagyon direkt, nagyon rendezett focit játszat a csapataival labdával és labda nélkül is. A vezetőedzői szakma igazi kihívás, rengeteg munkával jár, és nekünk a kispadon is száz százalékot kell nyújtanunk. Bízom a játékosaimban, huszonöt kemény harcosom van, akik szenvedni is hajlandóak a sikerért. Tudjuk, mire lesz szükség a jó eredményhez. Sokat változott az Olympiakosz kerete, az elmúlt nyolc hónapban húsz-huszonkét új játékos érkezett hozzájuk, de kiemelni nem szeretnék senkit. Remek játékosokat igazoltak, de alaposan kielemeztük, feltérképzetük őket. Sokáig szurkolóik távollétében kellett játszaniuk, de ezzel nem szabad foglalkoznunk, nem szabad hogy ez nyomást jelentsem számunkra. Nagy fegyelemre és figyelemre lesz szükségünk csütörtök este. Leginkább koncentrációt és rendezettséget várok magunktól a pályán. Darko Kovacevic és én abban maradtunk, a meccs napján megiszunk egy kávét, meglátogat a szállodában.

Fradi.hu, Sportal, NSO, Origo