A most ismét a Fradi-gyűlölő Kisteleki beosztottjaként dolgozó korábbi Fradi-játékos mindkét klubunktól történő távozásáról beszélt.

Miután befejezted a labdarúgó pályafutásodat, dolgoztál az MLSZ-nél technikai igazgatóként, volták NB II-es klub ügyvezetője, akadémia vezető, stadionigazgató, most pedig vezetőedző vagy. Mi az oka, hogy ennyi mindenbe belekóstoltál? Mindenhez van affinitásod vagy szerettél volna minél több dolgot kipróbálni?
Nem én kerestem ezeket a feladatokat, hanem a feladatok találtak meg engem. Mindegyiknél vezetői tudásra van szükség, és úgy éreztem ezek a munkák közel állnak hozzám és jó is tudok bennük lenni. Persze volt olyan, amelynél az elején éreztem magamon némi bizonytalanságot. Amikor a Fradinál először ültem le a stadion tervezőivel egy asztalhoz, nem sokat értettem abból, ami ott elhangzott, de szépen lassan felvettem a fonalat. Az például egy fejlődési folyamat volt a részemről és egész jól belerázódtam.

A Ferencvárosnál stadionigazgatóként egy évig sem voltál pozícióban. Ott is ez volt a fő problémád?
Egy kezdődő stadionprojektet vezettem, szorosan együttműködve a Fradi vezetőivel. Előtte pedig Kubatov Gábor sportszakmai tanácsadója voltam, de megkérdezték a véleményemet az igazolásokról, az edzők kiválasztása során is. Ricardo Moniz szűkkörű meghallgatásán például én is részt vettem mielőtt leigazolták. Egy idő után aztán kiderült, hogy nem passzol a személyiségem a vezetők elvárásaihoz, ők másfajta típusú embert kerestek, nekem pedig más volt az elképzelésem a közös munkáról. Ráadásul önszántamon kívül egy politikai játszma szereplője lettem. Egy szegedi előadáson arról beszéltem, hogy a Fradi új stadionjában majd sokféle ambíciójú ember fog megjelenni, valószínűleg lesznek olyanok, akik a vénaszkenner miatt elmaradnak és olyanok is, akik nem feltétlenül csak a sportélményért, hanem üzleti kapcsolatok kialakítása céljából járnak majd mérkőzésekre. A sajtóban szándékosan kiforgatták a szavaimat, egész egyszerűen nem az általam elmondottak jelentek meg, amivel szembeállítottak a Fradi-ultrákkal, akik megharagudtak rám. Az újság helyreigazításával persze már senki sem foglalkozott…

Nem először történt ilyen veled. A klub saját nevelésű játékosaként 1995-ben elhagytad a Fradit az MTK kedvéért. Sok haragost szereztél már akkor is?
Életem legnehezebb döntése volt. Sajnos akkoriban a Fradi vezetői úgy gondolkodtak, hogy saját nevelésű játékosként engem kevésbé kell megbecsülniük, elég, ha a szurkolók szeretnek. Akkor már válogatott voltam, rendszeresen meghívtak a keretbe, és csak annyit kértem, hogy igazítsák a fizetésemet a csapat többi válogatott kerettagjáéhoz. Semmi többet nem akartam. Akkor keresett meg az MTK, évi 8 millió forintot ajánlottak, azt mondtam Furulyás Jánoséknak, ha a felét megkapom a Fradinál, eszembe sem jut eligazolni. Sajnos erre nem voltak hajlandóak, úgyhogy már csak dacból is aláírtam az MTK-hoz. Tudtam, hogy ez mivel jár, tisztában voltam vele, hogy nem leszek a szurkolók kedvence. Ráadásul a vezetők ezt úgy kommunikálták, hogy én cserbenhagytam a Fradit.

A sors furcsa fintora, hogy a pályafutásod alatt két olyan mérkőzésen is szerepeltél a Fradi ellen, amely a klub történetének legfájóbb emlékei közé tartozik. Ott voltál a Debrecen kezdőcsapatában 2003 májusában, amikor az Üllői úton a Fradi elbukta a bajnoki címet és kitört a balhé, majd pedig két évvel később a Sopronnal 5-1-re legyőztétek a Ferencvárost a Magyar Kupa döntőjében. Fradistaként ezeket, hogy élted meg a pályán?
A 2003-as mérkőzés az egészen szürreális volt. Amikor megérkeztünk az Üllői útra, azt láttuk, hogy a hazaiak tulajdonképpen már elkönyvelték a bajnoki címet, meg sem fordult a fejükben, hogy ezt elbukhatják. Nekünk a bronzéremhez kellett egy pont, ami kellő motivációt jelentett, majd, amikor láttuk, hogy az ellenfél játékosai egyre kétségbeesettebbek a pályán, a stadion felett pedig elhúz egy repülő azzal a felirattal, hogy bajnok a Ferencváros, még nagyobb erőre kaptunk. A végét pedig már mindenki ismeri. A soproni kupagyőzelem után felhőtlen boldogságot éreztem, hiszen az volt a hetedik kupasikerem.

Ahogy a BVSC-hez, úgy annak idején a válogatotthoz is kifejezetten Kisteleki István kérésére kerültél. Nem volt azonban felhőtlen a viszonyod Várhidi Péterrel, az akkori szövetségi kapitánnyal. Miért nem tudtatok kijönni egymással?
Teljesen más karakterek voltunk, ennek ellenére nem volt közöttünk nyílt konfliktus. Ragaszkodtam ahhoz, hogy az általam felügyelt területek irányításába senki másnak – még a szövetségi kapitánynak – sem lehet beleszólása, hiszen ezért én feleltem, és nekem sem jutott eszembe szakmai ügyekbe beleszólni. Számára talán furcsa volt, hogy így működtem, de a válogatott technikai igazgatójaként tértem haza Norvégiából, jelentősen kiszélesített jogkörrel, a korábban a válogatott mellett dolgozó technikai vezetőkhöz képest. A szervezési, logisztikai feladatokhoz rendelt büdzséért, benne a játékosok utaztatásáért én feleltem és én döntöttem arról is, hogy a hotelek bárjában elfogyasztott italok MLSZ-számlára kerülhetnek -e vagy sem. Abban az időben nagyon szoros költségvetésünk volt és előfordult, hogy fapados járattal repültek Tőzsérék haza azért, mert olcsóbb és gyorsabb is volt, mintha egy másik járaton első osztályon utaztak volna átszállással. Mások számára is látható volt, hogy különböző személyiségek vagyunk, még egy elnökségi ülésre is behívtak minket és megkérdezték mi bajunk van a másikkal. Emlékszem, hogy azt válaszoltam; nem vagyunk barátok, kollégák vagyunk, de nekem semmi bajom nincs a szövetségi kapitánnyal és tudtommal neki sincs velem.

Az évek alatt mennyire égett rád a „Kisteleki embere” titulus?
Magyarországon élek, ezért nem meglepő számomra, hogy csak úgy vállalhatok el egy megbízatást, ha valakinek az „embere” vagyok. Így volt ez a Ferencvárosban, ahol akkor éppen „Kubatov embere”, majd a Vasas Akadémiánál is, ahol „György Tamás embere” voltam. Amikor 2010-ben megtörtént a váltás az MLSZ élén, Vági Márton azt mondta nekem, hogy mindenkitől azt hallja, remekül végeztem a dolgom, kitűnő munkaerő vagyok, de el kell tőlem köszönnie, mert az új sportszakmai vezetőség nem akar velem együtt dolgozni. Nekem ennél nagyobb dicséret nem kellett.

forrás és a teljes beszélgetés: csakfoci.hu