Api bácsi a héten ünnepelte 80. születésnapját, Isten éltesse!

– Hogyan tekint vissza a ferencvárosi évekre, mik a legkedvesebb emlékei?
– Akkoriban óriási dolognak számított, hogyha valaki a Fradiban játszhatott. Nagyon szép éveket töltöttem el itt, nagyon jó csapatunk volt, és minden korosztályban nagyon jó volt az atmoszféra is. Az ifiben egyszer, a tartalékokkal többször, a felnőttekkel pedig kétszer nyertünk bajnokságot, ezek a sikerek mindenképpen emlékezetesek maradnak. Minden csapatban nagy volt a konkurencia, az akkori ifiből a kezdőből kilencen lettek NBI-es játékosok, többek között Géczi, Horváth, Páncsics, Szántó Tibi, Juhász Pista, Szőke Pista, Varga Zoli, Németh Miki és Rátkai. Ez tulajdonképpen egy majdnem komplett csapat. Az edzők is igazán nagy nevek voltak, ifiben Csanádi Feri bácsi, a tartalékcsapatban Gyetvai Laci bácsi, a felnőtteknél Mészáros Dodó bácsi, Tátrai Sanyi bácsi és Lakat Károly. Ők mind igazi fradisták voltak. Tőlük és a játékosoktól nagyon sokat tanulhatott az ember.
Az emlékek közül persze kiemelkedik az 1965-ös VVK-siker, akkoriban talán nem is fogtuk fel, hogy mekkora tettet hajtottunk végre. Az elődöntőben a Manchester Unitedet ejtettük ki, a döntőben pedig a Juventust vertük meg, ráadásul játszottam is a mérkőzésen. A torinói meccs után Amerikába is eljutottunk, New Yorkban, Chicagóban és Clevelandban is hírverő mérkőzéseket játszottunk.

– Milyenek volt más csapatoknál játszani?
– A Fradiból Szombathelyre igazoltam, vasi vagyok, úgy gondoltam, hogy hazatérek. A Haladásban azonban nem kaptam annyi lehetőséget, és a szerződésem más feltételei sem teljesültek. Lakat Karcsi bácsi pont akkor ment el a Fraditól Tatabányára, ő hívott a bányászvárosba. Ott is nagyon szép éveket töltöttem el, kétszer nyertünk Közép-európai Kupát, játszottunk MNK-döntőt is, pont a Fradi ellen. Folyamatosan játéklehetőséghez jutottam, az emberek pedig imádták a futballt, a Fradi után itt volt a legjobb játszani. Később még Budafokon és Százhalombattán is megfordultam, ekkor keresett meg Novák Dezső, hogy az ifi kettőnél van egy lehetőség, én pedig elvállaltam. Mindez 1980-ban történt.

– Milyen a munka a fiatalokkal, milyen tervei vannak?
– Nagyon szeretek velük dolgozni, persze már nem vezetőedzőként, csak besegítek. A 6-7-8 évesekkel foglalkozom, de ha megkérnek rá, akkor idősebbekkel is. Segítek, hogyha valaki lebetegszik, vagy éppen más elfoglaltsága van. Edzői pályafutásom alatt sok olyan játékos fordult meg nálam, aki később élvonalbeli és/vagy válogatott labdarúgó lett. Neveket nem szeretnék mondani, félek, hogy valakit kifelejtenék. Úgy gondolom, hogy ez igazolja a munkámat. Csinálom, ameddig bírom, öröm számomra, hogyha hozzátehetek valamit a fiatalok fejlődéséhez.

A teljes beszélgetés: Fradi.hu