Clubunk elnökével beszélgetett Bándy Péter a Demokratában.

– Térjünk át a Ferencvárosra! Úgy fogalmazott szokásos szilveszteri beszédében, amelyet a fradisták előtt tartott, hogy 2023 amolyan „csakazértis év” volt. Ezt hogy kell érteni?
– Megint sok nehézséggel kellett szembenéznünk. Pár éve volt a Covid, úgy örültem, hogy túljutottunk rajta, erre jött a háborús válság, egy inflációs év, az európai energiaárak mérhetetlen elszabadulása… A klub hatalmas infrastruktúrát kezel, és mindez olyan költségnövekedéssel járt, hogy néha azt éreztem, ebbe bele fogunk halni. Ám közben meg fogcsikorgatva, de fantasztikus sporteredményeket értünk el, ami nagy büszkeséggel tölti el az embert, úgyhogy ez volt a mondat mögött.

– Ha most visszatekint a tavalyi évre, mi jut először eszébe: hogy majdnem öt évtized után megélte a férfi futballcsapat a kupatavaszt, vagy éppen a Klaksvík elleni meccsek és az azt követő hetek, amikor a feröeriek jutottak tovább nyáron a BL-ben az FTC-vel szemben?
– Először a női kézilabda Bajnokok Ligája ugrik be, ami a helyszíni nézőszámot illetően új világrekordot jelentett. Na, az fantasztikus élmény volt! És persze az is nagyszerű dolog, hogy most sorozatban másodszor is megértük a kupatavaszt a férfi labdarúgókkal. Évekkel ezelőtt mindig piszkáltak minket, hogy bár azt ígértük, bejutunk a csoportkörbe a nemzetközi kupában, eleinte nem sikerült. Most viszont ötödik éve folyamatosan ott vagyunk, sőt, másodszorra éljük meg a tavaszi egyenes kieséses szakaszt. A sportban az a jó, hogy mindig van följebb. Úgyhogy remélem, egyre tovább jutunk a nemzetközi kupaporondon. És onnan már olyan közel van egy-egy kupa megnyerése, hogy az ember óhatatlanul beszél arról: amennyiben minden tavasszal talpon tudunk maradni, akkor meg kell nézni, az európai összevetésben csekély költségvetésünk ellenére miképpen tudunk esetleg olyan csapatot felállítani, amivel egyre közelebb kerülhetünk a nemzetközi porond legmagasabb szintjéhez. Ezzel a két kupatavasszal mindenesetre elértük, hogy jövőre már a drukkerek azt fogják mondani: tavasszal is itt szeretnénk ülni az Üllői úton és nemzetközi meccset nézni, akár nem is egyet, hanem kettőt vagy hármat.

– Amióta ön irányítja a Ferencvárost, jellemző volt, hogy kitartanak az edzők mellett, nem rúgják ki őket az első botlás után…
– A második után sem, mi nem változtatunk irányt percenként.

– Ehhez képest 2023-ban elköszöntek a labdarúgóknál Sztanyiszlav Csercseszovtól, sőt végül Máté Csaba is csak átmeneti megoldás volt a kispadon, a női kéziseknél is kellemetlen döntéseket kellett hozniuk… Hogyan élte meg ezeket a hónapokat?
– Valóban, mindig nagy körültekintéssel választjuk ki az edzőket. Ez Csercseszov esetében is így történt. Bár az elválásunk előtti időszakban is érezhető volt már, hogy kicsúszik a kezei közül a csapat, abban bíztam, hogy az új játékosokkal, akiket nyáron igazoltunk, átlendülünk ezen a perióduson. Azt azonban én sem gondoltam volna, hogy nem fogja őket játszatni. A már említett, Klaksvík elleni mérkőzések után voltak, akik azt mondták: micsoda szégyen egy villanyszerelőkből és fókavadászokból álló csapattól kikapni. A szégyenben természetesen igazuk van, abban nincs, hogy ezek villanyszerelők és fókavadászok volnának, mert profi futballistákról beszélünk, nemcsak ellenünk, hanem másokkal szemben is megmutatták az akaratukat és a tudásukat.

– A feröeriek végül szintén bejutottak az Európa Konferencia Liga csoportkörébe…
– Ez így van, de ez minket nem vigasztal, ezen az ellenfélen a Ferencvárosnak túl kellett volna jutnia. És az az igazság, hogy a végén, amikor hazai pályán megkaptuk a harmadik gólt, úgy voltam vele, hogy ez így már egyértelmű: nincs mese, lépni kell. Nem volt könnyű döntés az edzőnk elbocsátása, mert Csercseszov is komoly ember. Aztán megállapodtunk Máté Csabával, hogy átveszi a csapat irányítását – nagyon józanul látta ő is, maga mondta ki, hogy pontosan tudja, neki innen már nincs visszalépés.

– Vagyis tisztában volt azzal, hogy amennyiben nem véglegesítik a kispadon, akkor nem lehet majd az új edző stábjának tagja, hiába dolgozik a Fradinál több mint egy évtizede. Miért döntöttek az újabb váltás mellett?
– Csaba nagyon jó és sikeres periódust csinált végig, de ő a mostani csapatunkkal pontosan azonos szinten lévő edző. Hibátlan. De mi egyre följebb akarunk kerülni, és nekem az az elvem, hogy olyan ambiciózus szakembert kell hoznunk, aki hosszú távon mondjuk az olasz Internazionale trénere akar lenni, vagy esetleg szövetségi kapitány egy erős válogatottnál. Csaba ambíciója pedig az volt, hogy a Ferencvárosból csináljon egy jó csapatot, de nem gondolom, hogy arra törekedett volna, egyszer a Milan vagy az Inter edzője legyen. Nehéz döntés volt, de végül a váltás mellett határoztunk. Ahogy pokoli nehéz nap volt az is, amikor a női kézilabdázókat másfél évtizede irányító Elek Gáborral leültünk beszélgetni és arra jutottunk, hogy nem dolgozunk tovább együtt. Ott ült velem szemben, és azt mondta: tudom, hogy nehéz döntés ez neked, de én ehhez a klubhoz mindig hűséges maradok. Ide születtem, itt is halok meg. Én pedig azon gondolkodtam, leszek-e valaha ekkora fradista, mint ő, hogy pontosan tudja, mit köszönhet ő maga is a klubnak, hogy milyen nagy becsben tartjuk az édesapját, aki a Fradi egyik legnagyobb kézilabda-legendája, az édesanyját, aki fantasztikus kapus volt ugyancsak itt a Ferencvárosban… Mindezzel tisztában volt, de a szavaival levette rólam a terhet. A Gábor helyére érkező edző más típusú szakember volt. És hiába volt szakmailag felkészült, az ő DNS-e nem volt a Fradi DNS-e. Úgyhogy jobbnak láttuk, ha újra váltunk. Izgalmas látni, hogy az utódja, Allan Heine, aki másodedzőnek érkezett a csapathoz, hogy kezd belenőni a kabátba, hogyan áll össze egyre inkább a kezei között a csapat.

– Ehhez képest a férfi vízilabdázóknál kellemes teher volt, hogy a sikeredző, Varga Zsolt helyére azért kellett utódot találni, mert szövetségi kapitány lett.
– Igen, és ott mi számítottunk is erre, úgyhogy fölkészítettük a mostani edzőnket, hogy majd át kell vennie a csapatot.

– És úgy tűnik, Nyéki Balázs működik is mint megoldás.
– Mi az, hogy működik, ott akár ismét BL-t nyerhetünk, ha minden összejön.

– Visszatérve a női kézihez: az elmúlt hetekben volt jó és rossz hír is. A jó az, hogy miközben együtt marad a csapat gerince, nyártól további klasszis játékosokkal bővülhet a keret. A rossz hír viszont a néhány nappal ezelőtti Facebook-bejegyzése volt, amiből kiderült: egy fontos szponzor, a Mahart PassNave egyik napról a másikra egyoldalúan felmondta a támogatási szerződést. Bajba kerülhet-e a szponzor kilépése miatt a csapat?
– Ezt nagyon barátságtalan és sportszerűtlen lépésnek gondolom. Barátságtalan azért, mert ugye olyan cégről beszélünk, amely 51 százalékban magyar állami tulajdonban van. A miniszterrel, akinek a tárcájához tartozik, és a cégvezetővel is ismerjük egymást. Talán elvárható lett volna, hogy leülnek velünk és személyesen mondják el a döntésüket és az indokaikat. De ők ehelyett egy felmondólevelet küldtek. Sportszerűtlen pedig azért, mert mégiscsak egy világklasszisokkal teletűzdelt, nemzetközi szinten is jegyzett csapatról beszélünk, amely tavaly a világ női kézilabdázásának a topdöntőjét játszotta, hiszen a Bajnokok Ligája-finálé a világ két legjobb női csapatának találkozója. Ezek után a szerződés felmondásában arra hivatkozni, hogy az együttes teljesítménye rosszabb lett, így megvonják a támogatást, szerintem tájékozatlanság. További problémám, hogy mint mondtam, ez egy 51 százalékban magyar állami vállalat – 49 százalékban svájci tulajdon –, vagyis a szerződések megtartásában, magyarán a jogszerűség tekintetében nekik példamutatóan kell viselkedniük. Nem lehet, hogy egyszerűen csak fölmondjanak egy érvényben lévő többéves szerződést. Az előfordul, ha lejár egy megállapodás, azt nem hosszabbítják meg, de egy élő szerződést csak úgy felbontani… Hogy várjuk el akkor a jogkövetést azoktól az állampolgároktól, akikkel az állam szerződést kötött? Az az indok, hogy ezt a pénzt, amit a szponzorációból elvettek, béremelésre fogják használni… Nos, az egész cégnek ötven alkalmazottja van. Ez a Mahartnak egy leányvállalata, nem foglalkoznak közszolgáltatással, csak kikötőüzemeltetéssel, amiből évek óta másfél milliárd forint adózás előtti nyereségük van. Ebből az ötven alkalmazottnak azért telt volna magasabb bérre. Ha egymillióval megemelik mindenkinek a fizetését, akkor is csak a teljes összegnek a harmada ment volna el. Mindeközben az éves bruttó átlagos bevételük mindössze fél százalékát fordították szponzorációra. Szóval szerintem ez sem jó indok. Ráadásul ez egy nemzetközi hajózásban részt vevő cég. Ennek a cégnek mi jó hírét vittük, mert mégiscsak egy világklasszis csapatunk van, amelynek a támogatása, a nemzetközi kupában való szereplése, a sajtóban való megjelenése ennek a vállalatnak is jót tett. Úgyhogy nagyon sajnálom a döntést, és nagyon nehezen tudok napirendre térni felette. Mindent meg fogunk tenni a jogi eljárások során, hogy ezt a pénzt megkapjuk.

– Miközben a női kézilabda csapatot egy ideig irányító, aztán menesztett edzőre azt mondta, kiderült, hogy az ő DNS-e nem egyezett a Ferencvároséval, a férfi labdarúgók mostani tréneréről, Dejan Stankovićról viszont úgy fogalmazott: talán az ő mentalitása, karaktere az, amelyik a legközelebb áll a Fradihoz az elnöksége óta irányító edzők közül. Ez mit jelent?
– Azt, hogy csupa szív, csupa lélek. Olyan, mint mi vagyunk, akik itt ülünk a lelátókon. Belehal minden vereségbe, örül minden apró sikernek. Szóval olyan ember, aki a szívén viseli a csapat sorsát, eredményességét. Nagyon szeretek ilyen emberekkel együtt dolgozni, akik ennyire lázban égnek a Ferencvárosért. Télen is erősítettünk, de azt hiszem, igazán nyártól mondhatjuk majd azt, hogy az ő csapata játszik.

– Szilveszteri beszédben azt is mondta: ha az előző csakazértis év volt, a mostani legyen az álmok éve. Mi jelentené az álmok beteljesülését?
– Nekem van egy olyan álmom, hogy négy csapattal vagyunk a BL-ben, vagyis női kézilabdában, női futballban, férfi futballban és vízilabdában is Bajnokok Ligájában játszunk. Ebből a futball a legnehezebb. Számomra ez lenne az igazi álmok éve. Persze, közben olimpia és labdarúgó Európa-bajnokság is lesz. Én azt látom, hogy az olimpiáról sok érmet tudunk hazahozni, a magyar labdarúgó-válogatott pedig mindenre képes. Épp a napokban nyilatkozta Otto Rehhagel, az esélytelen görögökkel egykor Eb-t nyerő kiváló edző, hogy most a magyar labdarúgók lehetnek az Európa-bajnokság görögjei. Szóval ez egy nagyon reményteli év lesz, amikor rengeteg helyen van esélyünk a közös boldogságra.

Demokrata