Feczkó Tamás szerint most megmutathatják, hogy nem a tabella utolsó helyén kellene állniuk.
Dejan Stankovic
A szezonnak ebben a szakaszában minden csapat előtt ott a lehetőség, hogy fejlessze magát, erőt gyűjtsön a tavaszi folytatásra, hogy fizikálisan, mentálisan és taktikailag is felkészüljön a kihívásokra. Nagyon jól dolgoztunk a tél során, készen állunk az előttünk álló kihívásokra. Komoly erőpróba vár ránk, hiszen egy hónap alatt rengeteg meccset fogunk játszani. Ez nagyon kemény terhelés, de kiváló játékosaink vannak, elfogadjuk és várjuk a kihívást. A Kisvárda ugyan a tabella hátsóbb régiójában van, de ebből sosem szabad kiindulni, ők is erősítettek a tél folyamán, jó keretük van. Szeretnénk győzelemmel kezdeni az évet, ezért mindent meg fogunk tenni.
Feczkó Tamás
Az edzőmeccseken mutattunk olyan játékelemeket és mentalitást, amit elvárunk, és a legutóbbi, Újpest elleni bajnokin látottak a gyakorló mérkőzéseken is jelen voltak. Nagyon remélem, hogy a Fradi ellen is meg tudjuk ezeket az elemeket mutatni. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk a Fradi ellen, hiszen mindenki tudja, szombati ellenfelünk kimagaslik a mezőnyből. Ugyanakkor valóban, hármas egységben gondolkodunk, hiszen egy héten belül a Ferencváros, a Fehérvár és a Puskás Akadémia látogat hozzánk, ami nem egyszerű sorozat, de előbb-utóbb mindenkivel játszani kell, és bízunk benne, hogy ezen a három mérkőzésen jelentősen gyarapítani tudjuk a pontjaink számát. A jó rajt lendületet adhat hosszútávon is, az biztos, hogy küzdenünk kell majd, hiszen a topcsapatok látogatnak hozzánk, de legalább meg tudjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek és azt is, hogy nem a tabella utolsó helyezése az, ahol a Kisvárdának állnia kell.





