Erről a Kisvárda vezetője, Révész Attila beszélt.

Révész elárulta, Wellington Nem a Ferencváros ellen szombaton még biztosan nem játszik. Eleve nem kapták még meg a játékengedélyét a Vitóriától a nemzetközi átigazolási rendszerben. De egyébként sem bevethető, mert azon túl, hogy akklimatizálódik, az erőállapota sem tökéletes, hiszen egy ideje csupán egyéni edzéseket végzett. A háromszoros brazil válogatott futballista szerződtetésének körülményeiről kiderült, régebb óta tárgyaltak, ám nehézségek merültek fel, többek között azért is, mert kezdetben harmadik országbeli állampolgár számára, vagyis, nem uniós országbelieknek, nem lehet tartózkodási engedélyt beadni.

A feladata nem is az, hogy most segítsen, hanem az olyan csapatok ellen, amelyek velünk azonos erősségűek a mérleg nyelvét jelenthesse” – fogalmazta meg elvárásait, azzal kiegészítve, hogy talán a jövő héten esedékes hétközi és hétvégi fordulóban már beugorhat. Hangsúlyozta, a brazil másodosztályt erősebbnek ítéli a hazai élvonalnál, így onnan érkezve a 32 éves támadó erősítést kell jelentsen, ráadásul a figyelmet is a klubra irányíthatja.

M4 Sport