Ebből viszont egy műtét lett és hosszú kihagyás, de a rehabilitációs munka jól sikerült Toninak, hiszen ott van ismét a válogatottban – őt, Fekete Gergőt és Jansik Szilárdot kérdezték.

Fekete Gergő

Nagyon sok jó visszajelzést kaptam. A végére elfáradtam, már a betegség miatt is. Amit Zsolt kért, azt próbáltam teljesíteni. Nyilván azért is értékelhetik olyan jónak a szereplésemet, mert sok gólt sikerült lőnöm. Örülök annak, hogy be tudtam mutatni, van egy ilyen oldalam is, hogy akár befejezőemberként is számíthatnak rám. Ha sikerül kijutnom a vb-re, akkor ott más szerepköröm lesz, ahogy a fukuokai vébén is az volt. Ez nem jöhetett volna létre a többi játékos nélkül, akik alám dolgoztak az Eb-n. Ahogy Fukuokában sem sikerült volna hasonló sokaknak, ha azok a szürke munkák, amiket akár én is csináltam, meg más játékosok is, akik gyakran nem eredményesek, nem jöttek volna. Az, hogy most sikeres voltam ebben, a csapat érdeme. Ha a többiek nem mozogtak volna úgy, ahogy kell, akkor én sem kerültem volna helyzetbe. Az Eb-döntőt nézve azon járt az eszem betegen, hogy alig várom a következő lehetőséget. Felfokozott sikeréhség is van bennem. Nagyon pozitívan látom a dolgokat, aranyérem lebeg a szemem előtt. Azt várom, hogy a csoportban legyőzzük az olaszokat, utána lépésről lépésre jussunk be a négybe. Az otthon edző srácaink tudtak rendesen készülni, mi az Eb-n pozitív tapasztalatokat szereztünk, így bizakodó vagyok a vb-vel kapcsolatban.

Német Toni

Fukuoka előtt Kiotóban voltunk akklimatizálódni, ahol egy edzés során egy rossz mozdulatnál megsérült a vállam. Akkor még nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget ennek, mert azt gondoltam, hogy csupán megrántottam. A vb előtti napon azonban már annyira fájt, hogy nem tudtam felemelni a jobb karomat. Összeült a válságstáb, de én azt mondtam, hogy tudom vállalni a játékot és írjanak be. Majd kiderült, hogy nem neveztek az első mérkőzésre és ekkor közöltem Zsolttal, hogy én márpedig játszani akarok, mert segíteni szeretnék a válogatottnak, hogy világbajnok legyen. Végül csak Argentína ellen nem ugrottam vízbe, de úgy csináltam végig a tornát, hogy fájdalomcsillapítón éltem. Közben edzeni nem tudtam, így én külön dolgoztam a csapattól és gyógytornáztam. Mikor hazaértünk, megnézett egy vállspecialista, aki közölte, hogy nagyobb a baj és műtétre lesz szükség. Leültünk a Fradiban a vezetőséggel és abban egyeztünk meg, hogy a Magyar Kupát még vállalom. Szerencsére nyertünk és jól is ment a játék, és hasznos tagja lehettem a csapatnak. Az orvosokkal és a stábbal pedig azt a célt tűztük ki, hogy a világbajnokságra felépüljek. Itt is szeretném megköszönni a klubnak, Nyíri Zoltánnak és Nyéki Balázsnak, hogy támogatottak és engedték, hogy megműtsenek, vállalva ezzel azt, hogy a fél szezont ki kell hagynom. Hálás vagyok a gyógytornászoknak, Dienes Vikinek és Gazsó Dorkának, hogy minden nap a rendelkezésemre álltak. Illetve köszönöm a menyasszonyomnak, Eminek, hogy mindenben támogatott és motivált, hogy képes vagyok végig csinálni. Ilyen háttér nélkül nem sikerült volna.

Bővebben: EuroSport, Fradi.hu