Egy spanyol honlap készített nagyinterjút a spanyolországi születésű, bosnyák válogatott csatárunkkal.

– Hogy ment a klubváltás a szezon közepén?
Elég jól. A szezonzárás másnapján hívott a nagybátyám, aki egyben az ügynököm is, hogy a Ferencvárostól hívták, hogy megszereznének. Azt mondta, hogy pár napon belül hivatalos ajánlatot tesznek és természetesen azt válaszoltam, hogy nagyon is érdekel a dolog. Az igazság az, hogy minden nagyon gyorsan zajlott. Jönni akartam, hisz ez a legjobb klub Magyarországon, egy történelmi klub, mely minden évben Európában szerepel. Nagyon jól érzem magam, jó formában vagyok.

– A korábbi klubodnál megértették ezt? Traumatikus volt?
– Ha azt kérdezed, hogy személyes szinten hogy ment, akkor nem fogom azt mondani, hogy könnyű volt. De előre akartam lépni a karrieremben. Ebben a szezonban a Videoton csapatkapitánya voltam, az edzőtől kaptam a feladatot, hogy vezessem a csapatot és az igazság az, hogy jól is ment nekünk. Az őszi szezonban a harmadik helyen végeztünk, egy pontra az éllovastól, és ez egy olyan klubtól, mint a Videoton, kifejezetten jó, dicséretes szereplés. Nem akarok a rossz hangulatú dolgokról beszélni, de a váltást nem vették jó néven, még ha sokan meg is értették. Végül is, 30 évesen kaptam egy ilyen lehetőséget. Talán azok, akik nagyon-nagyon elvakultak, nem látják be, de ez szerintem normális a foci világában. Azt gondolom, hogy összességében tisztelettel viseltem a dolgot.

– Vicces, hogy Videotont emlegetsz, én úgy tudom, hogy Fehérvár a neve a volt klubodnak.
– Annyiszor nevet váltottak! Az számít, hogy ki a tulajdonos. Most épp Fehérvár, mert a városnak is az a neve. De sokan még Videotonnak ismerik.

– Ez a harmadik szezonod Magyarországon. Olyan a színvonal, amire számítottál? Spanyolországban keveset tudunk erről a ligáról.
– Spanyolországban csak a La Ligát és az angol bajnokságot követik, meg talán a Bundesligát, bár azt egyre kevésbé. De van foci Spanyolországon túl is. Jó klubok mindenfelé vannak Európában, de talán az egész világon is. A magyar bajnokság persze gyengébb, mint a topbajnokságok, de itt is vannak jó játékosok, nagy a versengés és az igazság az, hogy a karrierem legjobb döntése volt idejönni és otthagyni Spanyolországot. Itt helyére kerültek a dolgaim. 2.5 évig voltam a [Vadásztölténygyárnál] és most egy olyan történelmi klubnál vagyok, mint a Ferencváros, amelyiknek nagy céljai vannak és minden évben elvárás a bajnoki cím.

– A Ferencváros sorban ötször bajnok lett, de a [Vadásztölténygyár] a harmadik, nem sokkal lemaradva. Te pedig a bajnokság gólkirályjelöltje…
– Jó helyzetben hagytam őket, mi? Az igazság az, hogy a bajnokság elég szoros az idei szezonban. A korábbi években előfordult, nem is tudom pontosan, hogy 12-15 ponttal vezettek a második előtt. Az idei szezon szorosabb, a Ferencváros edzőt cserélt és most visszatérünk a győztes dinamikához. Minden évben új játékosok, jobb játékosok jönnek az NBI-be, ez a liga fejlődik. A bajnokság szintje alapján kéne egy másik klub is a nemzetközi kupákban [szerepeljen], nem csak a Ferencváros, és ez szerintem elérhető. Sok a pénz, sok a szenvedély, a válogatott is erős, ezek az érzelmek kikerülnek a pályára. A Ferencvárosnak meg kell nyernie a bajnokságot. Ez az elvárás.

– Ahogy leírod a korábbi éveket, az alapján azért igazoltak le téged, hogy előrelépjenek minőségben? Ez növeli a felelősséged?
– Így van. Ez valamennyire normális is. Itt vagyok két és fél éve, minden szezonban lőttem a gólokat. És ha azt kérded, miért nem igazoltak le eddig… Soha nem tudhatjuk, mikor történnek a dolgok, jelenleg a [Vadásztölténygyár] a legjobb formáját mutatja az érkezésem óta és a Ferencváros picit kevésbé meggyőző. De fontos az is, hogy sok meccset játszott ősszel a Ferencváros, augusztus és december közt azt hiszem 35-öt, a [Vadásztölténygyár] meg 17-et, a felét. És persze, amikor egy klub abban a helyzetben találja magát, hogy szoros a bajnokság, erősíteni akar. A nagy klubok ezt teszik, hogy mutassák fölényüket és fenntartsák dominanciájukat.

– Mit tanultál eddig az új csapatodról? Van ami meglepett?
– Azt mondanám, hogy a csapat minden poszton olyan játékosokkal rendelkezik, akik picit mást tudnak. Részletekbe nem mennék bele, de jól erősítettünk. Senki nem emelkedik ki a keretből, a csapat nagyon erős és mindig vannak opciók. A Ferencvárosnál sokszor mondják, hogy két csapatunk van, két tizenegy és ezt megerősíthetem, a csapat nagyon erős és nagy a versengés.

– Hogy magyaráznád, hogy épp Magyarországon találtad meg újra a góllövőcipőd?
– Más-más szituációkról beszélünk. Spanyolországban mindig nagy a versengés, az Athleticnék, az Osasunánál, a Valladolidnál… Nagyon jó csapatok, ahol mindig vannak kiemelkedő játékosok, én meg sosem kaptam folyamatos játéklehetőséget és azt gondolom, erre volt szükségem és talán meg is érdemeltem volna, hogy fejlődhessen a játékom. Magyarországon ez meg is történt. Egy súlyos sérülés után érkeztem ide. Muszáj volt otthagynom Spanyolországot, új tapasztalatokra, új kultúrára, más emberekre volt szükségem, másfajta labdarúgásra. A [Vadásztölténgyárnak] épp csatár kellett és én nem gondolkodtam rajta: bizonyítani akartam. Aztán beindult a dolog és elgondolkodtam: „Korábban máshogy csináltam a dolgaimat?” De nem, mindig dolgoztam, mindig harcoltam a helyemért, de az edzők mások mellett döntöttek. Az itteni friss levegő jót tett, fejlődtek a dolgaim. Nem tudom miért, de amikor beindulnak a dolgok, nem állsz meg, mész, mész tovább jó dinamikával. Tizenegy gólt szereztem az ősszel, bízom benne, hogy gólkirály leszek, de a csatárok jó és rossz sorozatokban élnek és senki nem garantálhatja, hogy úgy folytatom, mint eddig. De fel vagyok készülve [a tavaszra], tudom milyen kihívással állok szemben.

– Egyrészt a téli szünet megtöri a sorozatod, de másrészről van időd megismerni az új kollégáid.
– Jó volt a szünet arra, hogy a Ferencvárosba jöjjek. Téli mini-alapozást csinálunk, megismerem az edzőt, a szakmai stábot, a csapattársakat, a mögöttem, mellettem játszókat, a tizest, hogy hogy tudunk egymás mellett, egymással játszani, hogy alakíthatjuk ki a megfelelő összhangot. Amikor a bajnokság visszatér, kilenc meccsünk lesz egy hónap alatt az NBI-ben, a kupában és az EKL-ben. Ez az „előszezon” segít megérteni, hogy lélegzik a csapat, kire számíthatok, milyen komplikációk lehetnek a pályán és azon túl. És ami a góllövő sorozatokat illeti, nos… A szünet előtt három meccsen öt gólt szereztem. Nem tudom mi lesz amikor visszatérek a pályára. De a fontos az, hogy mikor lehetőségeim adódnak, készen álljak élni velük.

– A magyar bajnokságba érkezéseddel visszatérhettél a válogatottba is. Cél volt ez is?
– Mindig is álom volt, hogy annak az országnak a színeiben játsszam, ahonnan a családom származik. VB-n, EB-n vagy akár selejtezőn. Tudtam, még a spanyol időkből, hogy azt a játékost, aki nem játszik, nem válogatják be. Ez teljesen normális. És így is lett, mióta Magyarországon játszom, mindig a keretben voltam, kivéve legutóbb, amikor én mondtam le a szereplést a nehéz körülmények miatt. Ha folyamatosan játszol és gólokat lősz, az megnyitja az ajtókat. De ha ezek nincsenek meg, be is záródnak azok.

– Amikor a nehéz körülményekre utalsz, akkor édesapád rövid kapitányi szerepvállalásáról beszélsz?
– Így van. Voltak bizonyos gondok. A szövetség apámat augusztusban nevezte ki a bosnyák válogatott kapitányának. De csak két EB-selejtezőn irányított, aztán októberben kirúgták, nem elegánsan. Megértettem, hogy a legjobb, ha félreállok, mert nem viselkedtek vele tisztességesen. Úgy éreztem, ezt kell tennem.