Emilyvel beszélgettek.

Emily Bölk 2020-ban érkezett Magyarországra, és villámgyorsan beilleszkedett a csapatba köszönhetően annak is, hogy hamar megtanult magyarul beszélni.

Valójában olyan, mintha hazajönnék, amikor Budapest felé utazom, vagy ha a városban, a Duna parton sétálok, akkor is az az érzésem, miközben mindig megfogalmazóik bennem az is, hogy nahát, ez milyen gyönyörű – mondta a német válogatott átlövő, aki aztán arról beszélt, hogy milyen tényezők játszottak szerepet még abban, hogy szerződést hosszabbított. – A szurkolók fantasztikusak, a mostani szezonban különösen érezhető ez, hiszen akkor is buzdítottak minket hazai pályán és Európa-szerte mindenfelé, amikor nagyon rosszul kezdtük a Bajnokok Ligája-idényt. Tudom, hogy mindig számíthatunk rájuk, de mégsem megszokás – libabőrös leszek mindig, amikor kijövünk a pályára. Kis dolgoknak tűnnek ezek, de ha mindent egy csomagba teszek, együtt a klubbal, a csapattal, akkor már nem is olyan kevés. Szeretem a csapattársaimat, és valójában mindent, ami körülöttünk van.

Mióta Bölk klubunkat erősíti, minden évben nyert valamit a csapat – 2021-ben bajnokságot, 2022-ben és 2023-ban Magyar Kupát, valamint 2023-ban Bajnokok Ligája-döntőt is játszhatott.

Talán valami ilyesmiről álmodtam, de reálisan nézve, amikor aláírtam, biztosan nem arra gondoltam, nem azt vártam, hogy mindent megnyerek majd. Az elsődleges célom az volt, hogy versenyben legyünk a Győrrel, és ez elég jól működött, hiszen minden évben nyertünk valamilyen trófeát, illetve az ellenük vívott hazai meccseket mind megnyertük. Az is fontos volt, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljek, hiszen, ha már külföldre igazolsz egy nagy klubhoz, akkor a legmagasabb szinten akarsz játszani. Az biztos, hogy a FINAL4 részvétel nagy álmom volt, és fantasztikus, hogy ez tavaly összejött, tökéletessé tette az előző idényt. Az az érzés júniusban… Leírhatatlan.

S hogy mit vár a következő évektől? A leírtak alapján aligha lehet meglepetés, hogy visszavágyik a teltházas MVM Dome-ba.

Aláírnám-e most, hogy két Bajnokok Ligája-ezüstéremmel gazdagodunk? Ha ott vagy a döntőben, már rossz érzés azt elveszíteni, de ha azt nézem, hogy kétszer eljutunk az utolsó meccsig, akkor igen, ezt elfogadnám. De azt hiszem, erre minden esélyünk meglesz – ha elkerülnek minket a sérülések, hangosan mondhatjuk majd, hogy igen, ott szeretnénk lenni a legjobb négy között, ez nem olyan „meglepetés” lenne, mint tavaly.

Az évek során Emily Bölk a csapat húzóemberévé, az egyik legfontosabb láncszemmé vált, s ezzel együtt a teher is nagy rajta, hiszen teljesítménye egyértelműen meghatározza az együttes sikerességét.

Úgy nőttem fel, hogy mindig nyomás volt rajtam, megtanultam, hogy profi sportolóként ezzel együtt kell élni. Az a típus vagyok, aki sosem elégedett teljesen a saját teljesítményével, de ha nyerünk, akkor természetesen kevésbé zavar. Ha nem sikerült és még nekem se ment jól, akkor eléggé kritikus vagyok, hiszen ezért dolgozom nap mint nap. A szurkolók joggal várják, hogy mindig a legjobbat nyújtsuk, de azt is tudom, hogy ha az idény végén magasba emelhetjük a trófeát, akkor elfelejtik, hogy volt néhány rosszabb meccsünk. Ezt tavaly is tapasztalhattuk.

Fradi.hu