Clubunk korábbi klasszis birkózója is átélt hasonló esetet, mint az utólag VB-aranyat kapó Losonczi Dávid.

Az FTC legendás kötöttfogású birkózója, Komáromi Tibor maga is átélt olyan pillanatokat, amilyeneket az ESMTK válogatott versenyzője, Losonczi Dávid, aki hetekkel a VB-t követően kapott mégis világbajnoki aranyat. Az 1986-os, Budapest Sportcsarnokban rendezett VB döntőjében a lengyel Bogdan Daras ellen birkózott az első helyért. Erről Komáromi így beszélt a Ripostnak: „A fontos meccsem előtt a 100 kg-ban érdekelt Gáspár Tamás már az élen végzett, a lengyeleknek viszont még nem volt aranyérmük.

A passzív lengyelt nem intették, ezért eljutottak a 3-3 figyelmeztetésig, azaz a kettős leléptetésig, ezért a szabályok értelmében mindketten csak ezüstérmet kaphattak. Tibi érthetően elkeseredett, ám másnap meglepő dolog történt: őt és Darast a sportcsarnok alagsorába (!) hívatták, ahol a nemzetközi szövetség elnöke mindkettőjüknek átnyújtott egy-egy aranyérmet, így aztán a lengyelek csak elvittek egy első helyezést Budapestről…

Komáromi amúgy gyermekkora óta ismeri Losonczi Dávidot: „Amikor évekkel ezelőtt a Monori SE nebulói és az erzsébetiek közösen edzőtáboroztak, nekem feltűnt, mennyire gyorsan fut Dávidka. Szerencsére nem atléta, hanem olyan remek birkózó vált belőle, aki a 2024-es párizsi olimpián éremszerzésre esélyes” – így Komáromi.