Gyuri bácsi mellett egy másik olimpiai bajnokunk, Székely Bulcsú is elmondta véleményét – mellettük Nagy Ádám, Vigvári Vendel, Nyéki Balázs és Varga Zsolt is nyilatkozott a horvátok elleni EB-elődöntő előtt.
Nagy Ádám
Mi abszolút nyomás nélkül, lazán játszhatunk, míg a horvátoknak még harcolniuk kell az olimpiai kvótáért. Ez mindenképpen felénk billentheti a mérleg nyelvét. Azt gondolom, hogy nem fognak minket lebecsülni, mert látják, hogy jó teljesítményt nyújtunk. Emellett viszont még mindig lehet bennük egy kis egó, hogy hazai pályán ez ellen a fiatal magyar csapat ellen nem kaphatnak ki, ami egy kicsit lebecsülés, úgyhogy remélem ezt ki tudjuk használni. A legutóbbi, Splitben rendezett EB-döntő miatt is nagyon várom a mérkőzést és reméltem, hogy össze fogunk kerülni a horvátokkal. Óriási teljesítmény és élmény lenne győzni ellenük hazai közönségük előtt. Láttuk az eddigi meccseiket, hogy milyen nagy szurkolótáboruk van, ami óriási erőt adhat, de szerencsére velünk is rengetegen vannak és támogatnak minket a lelátóról.
Nyéki Balázs
Szeretnék ezúton is gratulálni az egész zágrábi csapatnak és a stábnak, fantasztikus, amit csinálnak. Pénteken idegtépő meccsen egy nagyon jó szerb csapatot vertek meg és ez hatalmas dolog. Nagyon komoly teljesítményt nyújtanak a srácok és bízom abban, hogy a következő mérkőzés után már tényleg nehéz lesz szavakat találni a méltatásukra! De már most is minden várakozást felülmúl, amit nyújtanak, ez biztos. Ami a mi munkánkat illeti: ezen a héten szintet tudtunk lépni fizikálisan és a taktikai munka terén is, minden olyan elemet elkezdtünk gyakorolni, amire szükségünk lesz a világbajnokságon. Az edzéseken nagyon jól dolgoztak a srácok, sikerült javítani az állóképeségen és a kétkapus edzéseket is elkezdtük, egymás között gyakoroltunk, sőt, a BVSC-vel edzőmeccset játszottunk. Azt gondolom, hogy ezek is elég jól sikerültek.
Bővebben: VLV
Gerendás György
Az eddigi, nem várt sikerek egyik kulcsmomentuma szerintem a hit. Ezek a fiúk két dologban hisznek: az egyik, hogy a rendszer, amelyet a szövetségi kapitány, Varga Zsolt kitalált, az jó. A másik fontos hitbeli tényező, hogy a játékosok nem úgy fogják föl, hogy úgynevezett B-válogatottként szerepelnek az EB-n, hanem hogy egy bő keret tagjaként abszolút van esélyük bejátszani magukat az olimpiai keretbe. Azzal pedig, hogy a komplett olasz és szerb válogatottat megverték, mindenképpen nagy sikert értek el, és alaposan fel is adták a leckét a szakmai stábnak. Hiszen én úgy értékelem, a fukuokai világbajnokság megnyerése hatalmas diadal volt, ám ezzel a kerettel az EB-győzelem kapujáig eljutni talán még nagyobb siker! A fent említett hiten kívül az tetszik az EB-csapatban, hogy szakmailag nagyon jól összerakott, mindenki tudja, hogy mi a feladata, és egymásért is tudnak küzdeni. S azt is tapasztalhattuk, hogy az ilyen együttest a szerencse sem szokta elhagyni… Megnyerhetjük az EB-t annak ellenére, hogy nem ezzel a céllal utaztunk ki Horvátországba, ezt jelzi, hogy a tavalyi VB-csapatból nyolcan, kilencen is itthon maradtak. De ezeket a fiúkat abszolút nem érdekli, hogy „B-válogatottnak” kiáltották ki őket, hiszen a maguk útját járják. S ki tudja, hol lesz ennek az útnak a vége?!





