A fiúk tegnap pihenőnapot kaptak Zsolttól.
Varga Zsolt
Azt vallom, hogy ha csak van erre lehetőség, mindig célszerű egy világversenyen pihenőnapot beiktatni, mert sok az elfoglaltság egy ilyen torna közben és fizikailag, valamint mentálisan is nagy a terhelés. Ma közös programunk volt a városban, 11 óra körül bementünk Zágráb központjába, a történelmi városrészbe. Tettünk egy nagy sétát, megnéztük a katedrálist – sajnos csak kívülről, mert renoválják. A séta után közösen ebédeltünk, a fiúk számára pedig délutánra két csoportban szaunaprogramot szerveztünk. Emellett természetesen zajlik a rehabilitáció. Az olaszok elleni meccset követően elmondtam nekik, hogy nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk, mert ez tényleg történelmi jelentőségű mérkőzés volt. És bármi történik itt a továbbiakban, ez már így marad. És igen, én is látom rajtuk, hogy tudják: igazából egy lépést tettünk meg, az első feladatot teljesítettük, bejutottunk a legjobb nyolc közé, de vannak további céljaink ezen az Európa-bajnokságon. Azt látom mindenkin, hogy óriási a belső tűz, hajtóerő, hogy minél jobban szerepeljünk és minél előrébb végezzünk.
Bővebben: VLV




