Hátvédünk felmerült a kék-fehéreknél.
A ZTE 1920 értesülései szerint a zalaegerszegi klub bejelentkezett az FTC magyar védőjéért, Pászka Lórándért. A 27 éves balhátvéd ebben a szezonban 10 tétmeccsen kapott szerepet, Cristian Ramírez és Eldar Civic mögött csak harmadik számú opciónak számít. A ZTE 1920 szerint a játékost megkereste a ZTE vezetősége, érkezésére azonban jelenleg kevés esély mutatkozik.
Pászkán kívül még két balhátvéd neve merült fel az NBI-ben 11. helyen álló együttesnél. Az egyik Nahirnij Artemé, akinek a játékjogára nem tart igényt a Mezőkövesd, ezért várhatóan még a télen visszatér a Puskás Akadémiához. A másik a 10-szeres válogatott Hangya Szilveszteré, akinek sok esély mutatkozik a januári váltására, hiszen sérülései mellett (miatt) nem nagyon kap lehetőséget a Fehérvárban.
forrás: nb1.hu




