Mondta clubunk pólósa, Fekete Gergő – Nyéki Balázst pedig arról kérdezték, hogyan dolgoznak az itthon maradó válogatott játékosok.

A válogatott pénteki napjáról: VLV

Varga Zsolt az NSO-nak: „Fontos kiemelni a fiúk erőfeszítését a görögök ellen, megpróbálták kiegyenlíteni a tapasztalatból és a játékerőből adódó különbségeket, és ez három negyeden keresztül sikerült is. Nyilván, ha belőjük a helyzeteinket, szorosabb lehetett volna a vége. Álmokat szövünk, fontos, hogy merész céljaink legyenek, de lépésről lépésre kell haladnunk, és le kell szűrnünk a tapasztalatokat. A grúzok elleni meccs kiemelt fontosságú a csoportkörben, meg kell nyerni.

Nyéki Balázs: „Január másodikán délelőtt kezdtük az edzéseket. Úgy láttam a játékosokon, hogy jót tett nekik a pihenő, újult erővel vágtak a felkészülésbe – reményeink szerint ez majd a világbajnokságon fog igazán kifizetődni. Amit terveztünk, fizikai munkát, azon túljutottunk, megvoltak a szárazföldi, konditermi edzések Pozsonyi Zsolttal és a programba állított vízi részt is maradéktalanul el tudtuk végezni. Ezzel mostanra mindenki visszarázódott a munkába, már a taktikai elemeket is elkezdtük felfrissíteni. Fárasztó részek is voltak, elégedett vagyok a fiúk e heti munkájával. Most majd egy picit még ráteszünk, a következő két hét arról fog szólni, hogy minél jobb fizikai állapotba kerüljenek a játékosok. De tudom, hogy még a pihenő alatt is edzettek, mindenki tisztában van azzal, mire van szüksége, ezért is tértek vissza jó állapotban.” – bővebben: VLV