Labdarúgó csapatunk vezetőjével beszélgettek, aki a téli átigazolási szezonról is szót ejtett.
A Konferencia Liga csoportköréből veretlenül, csoportmásodikként továbbjutó Ferencváros őszi teljesítményét Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója értékelte az M1 stúdiójában. Az eredmények és célok mellett a téli átigazolási szezonra is kitért.
„Megkönnyebbültünk” – felelte arra a kérdésre, hogyan élte meg a Fiorentina elleni 1–1-es döntetlen lefújását. „Nagyon jól zártuk ezt a kupasorozatot, 14 mérkőzés alatt egyszer kaptunk ki, a csoportkörben egyszer sem. A Fiorentina és a Genk ellen egyszer sem játszottunk hátrányban. Örültünk az eredménynek, de ez még nem az ünneplés ideje, hiszen vasárnap vár ránk egy Zalaegerszeg elleni bajnoki mérkőzés, hétfőn pedig sorsolás.”
A Ferencváros csoportmásodikként jutott tovább csoportjából, ezért a kieséses szakasz első fordulójában az egyik Európa Ligából érkező csoportharmadikkal találkozik. Az FTC első magyar csapatként zárta veretlenül egy európai kupasorozat csoportkörét. Orosz Pál szerint ez azért is nagy fegyvertény, mert egy Európa Liga-szintű négyesben tették ezt meg. „Nagyon nehéz csoport volt, aki figyeli a nemzetközi klublabdarúgást, tudhatja, hogy ez egy Európa Liga-szintű négyes volt. Fontos volt, hogy jól szerepeljünk, nemcsak azért, hogy méltóképpen képviseljük a magyar klublabdarúgást, de saját magunk miatt is.” Hozzátette: „Büszkén mondhatom, nincs az egy sorsolásnál, hogy örülnek, ha a Ferencvárost kapják ellenfélül, bárki is legyen az”.
„Másképp tekintenek ránk, másképp szólnak hozzánk, másképp viselkednek velünk” – válaszolta arra a kérdésre, a nemzetközi eredmények mennyit változtattak a klub nemzetközi megítélésén. „Hosszú utat jártunk be az elmúlt 13 évben, eljutottunk ide, de nem szeretnénk itt megállni. Eljutottunk ismét a tavaszi kieséses szakaszba, de ez nem jelenti azt, hogy húzunk egy vonalat és megvagyunk, hanem bárkit is kapunk a sorsoláson, fel fogunk készülni és tovább akarunk jutni.” Megjegyezte, sok mindentől függ meddig juthatnak: többek között az ellenféltől és attól, mikor térnek vissza a sérültek.
Kitért arra is, hogy nagyon intenzív ősz van a csapat mögött, ami fizikálisan és mentálisan igénybe vette a csapatot. „Amikor játszol Firenzében a Fiorentina ellen, egy játékosnak a következő mérkőzésre is fel kell tudnia pörgetni magát, hogy ugyanolyan lendülettel és eltökéltséggel lépjen pályára. Ez nem mindig sikerült, elképzelhető, hogy ezért is voltak a magyar bajnokságban nehezebb mérkőzéseink, de ezt is orvosolni fogjuk.” A Fradi a Konferencia Liga-csoportmeccseket követő öt bajnokijából kettőt tudott megnyerni (két döntetlen és egy vereség mellett). Az FTC hátránya négy pont az éllovas Paks mögött, az utolsó idei fordulóban a Zalaegerszeget fogadják. Orosz Pál leszögezte, mindent meg akarnak nyerni, nem súlyoznak a bajnokság és a nemzetközi kupa között, nem lesz ez másképp tavasszal sem. „Nagyon fontos a bajnokság megnyerése, mert ez az egyetlen módja, hogy BL-selejtezőbe jusson egy magyar csapat. De a Konferencia Liga is egy csodálatos utazás, egy nagy kaland minden játékos számára, akiket más szemek néznek nemzetközi szinten, mint a magyar bajnokságban.”
Az esetleges januári átigazolásokkal kapcsolatban azt mondta, lesz változás, de nem várható akkora mozgás, mint az elmúlt években. A játékosok leterheltsége, a sérültek miatt lehet számítani érkezőkre: „Ha valaki kiesik, megfelelően kell tudnunk pótolnunk, ez a feladatunk és ezen dolgozunk.”




