Labdarúgó csapatunk sportigazgatója szerint bőven van azért még teendő.

Hajnal Tamás a körülményekről

A csapatmunka a mi erőnk, örülök, hogy az elmúlt években felépített dolgokat közösen át tudjuk most élni. Nehéz időszakon vagyunk túl, óriási terhelést kapnak fizikailag és mentálisan is a pályán lévők, de a pályán kívül lévők is, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk az újabb fantasztikus siker miatt! – mondta a Ferencváros sportigazgatója. – A kitűzött cél és a hazai közönség is segített ezen a meccsen, mindenki a határait feszegette, és voltak olyan jó egyéni teljesítmények, amelyek segítettek ezen eredmény elérésében. De tényleg kellett a csapatmunka is minden téren.

Veretlenül zárt a Fradi

Az egész csoportkört úgy teljesítettük, hogy egyszer sem kaptunk ki a két, nálunk papíron erősebb ellenféltől, sőt nem is álltunk ellenük vereségre. Azt gondolom, keményen megdolgoztunk ezért a sikerért – folytatta Hajnal Tamás. – Még van egy fontos bajnokink, aztán egy rövid pihenő, ahol talán fel tudnak töltődni a játékosok. Át kell majd gondolnunk, hogy az átigazolások terén hogyan optimalizáljuk a keretet és milyen döntéseket hozzunk meg a csapategység érdekében, úgyhogy van bőven teendőnk. Elvileg a nyári nagy mozgások után most nem lesz olyan nagy változás, de azért próbáljuk megerősíteni a csapatot a téli szünetben. Tudjuk, hogy ebben az évben voltak hullámvölgyek is, ezért kell alaposan elemezni ezt is.

Hajnal hozzátette azt is, hogy Varga Barnabás korábbi sérülése nélkül szerinte akár 5-6 ponttal többel rendelkezne a csapat a bajnokságban.

Attraktív csapatok, de nem mondom, hogy ne lenne esélyünk, bárkivel is kerülnénk össze. A lehetséges ellenfelek listáját elnézve, ha például egy Ajaxot kapnánk – még akkor is ha ők most nincsenek a korábbi szintjükön –, az azért egészen más lenne, mint ha jönne egy Molde. Bárkit is kapjunk, úgy fogunk pályára lépni, hogy szeretnénk a következő körbe bejutni. Ha már idáig eljutottunk, nem szeretnénk itt megállni. Ehhez alapos pihenés kell, jó felkészülés és friss játékosok.

Kivonat: NSO, Origo