Clubunk két kajakos kiválósága is gyermekáldás után tért vissza, velük beszélgettek arról, milyen terveik vannak a folytatásban.

A két év után visszatérő, hatszoros olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta azt mondta: örülne, ha a családja nem látná kárát a felkészülésének, és ha emellett még egy érem is „becsúszna” Párizsban, akkor nagyon boldog lenne. A Ferencváros 36 éves sportolójának idén született meg a második gyermeke, előtte pedig könyökműtéten esett át, így a 2021-es koppenhágai világbajnokság óta nem versenyzett. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) sajtótájékoztatóján elárulta: a tokiói játékok után úgy érezte, kicsit „befásult”, így kellett a pihenő. „Nem igazán hiányzott a kajakozás, ezzel együtt jó volt visszatérni, újra a megszokott közegben lenni, és felvenni a ritmust. Jelenleg a téli alapozást végzem, próbálok fejlődni, ahogy tudok, de két gyerekkel nehezebb tervezni” – fogalmazott Kozák Danuta, aki a nyár közepén kezdte el ismét az edzéseket, először a könyökét tesztelte és gyógytornát végzett. A 15-szörös világ- és 17-szeres Európa-bajnok azt mondta: követte az idei, duisburgi világbajnokságot, és szerinte „a női kajak szakágban nem a nemzetközi mezőny szaladt el tőlünk, hanem mi lettünk egy kicsit gyengébbek”.

M4 Sport

A számára csalódást keltő tokiói szereplés után a párizsi olimpián olyan eredményt szeretne elérni, ami után elégedetten száll ki a kajakból Medveczky Erika, aki áprilisban adott életet kisfiának, októbertől pedig teljes értékű edzésmunkát végez. Az olimpiai negyedik, nyolcszoros világbajnok kajakos a tokiói játékokon Csipes Tamarával lett negyedik K-2 500 méteren. Az FTC sportolója 2022 novemberében jelentette be, hogy anyai örömök elé néz, ezért egy ideig felfüggeszti profi pályafutását, áprilisban megszületett Olivér, most pedig már újra napi két edzéssel készül. „Jól vagyunk mindketten, nagyon szerettem terhesnek lenni és nagyon szeretek anyuka is lenni. Egy kiegyensúlyozott kisfiút kaptunk magunk mellé Olivér személyében. Talán már korábban is el tudtam volna kezdeni edzeni, azonban a császár miatt 12 hét teljesen kimaradt a szülés után, amíg regenerálódtam és meg tudtam egy kicsit erősödni. A gyógytornát persze addig is csináltam, de annak még semmilyen sportértéke nem volt.” A sportág örökös bajnoka eddig maximálisan össze tudja egyeztetni az anyai létet az élsportolói életvitellel, így kiegyensúlyozottan tud fejben és fizikálisan is készülni a jövő évre. „A férjem százszázalékig kiveszi a részét gyereknevelésből, illetve édesanyám is nagy segítségünkre van, így nyugodt szívvel tudok elindulni az edzésekre. Az egész család mögém állt a visszatérésben, hogy maximálisan tudjak fókuszálni a következő évre. A vártnál nehezebb volt a visszatérés, mivel nehezebben épültem fel a császármetszésből, utána viszont a vártnál gyorsabban sikerült lelkileg és fizikailag is visszazökkennem a napi két edzésbe” – mondta a 35 éves sportoló az M1-nek.

Medveczky Erika számára a 2024-es párizsi olimpia a távlati cél, de addig még nagy utat kell megtenni, ezért egyelőre csak a válogatókra készül. „Nekem és a többieknek is májusban és júniusban kell megmutatni azt a teljesítményt, amivel ki lehet harcolni az indulás jogát az olimpiára. Májusig vannak konkrét terveink, igyekeztünk rövidebb távú terveket kitűzni, hogy lássuk azt, hogy hogyan megy a visszatérés, miben hol tartunk, kitűztünk minicélokat, hogy mikor hova kellene nagyjából eljutni. Még nagyon az elején járunk, az lesz majd vízválasztó, ha vízre kell szállni és hogy áprilisban hogyan sikerül gyorsulni, hogy tudjam azt a versenytempót, amit ahhoz tudni kell, hogy az ember olimpián tudjon indulni. Egyelőre egyedül edzek, néha van, hogy csapódok csapatokhoz. Vannak olyan serdülő fiúk, akikkel tudok együtt edzeni, de egyelőre még a saját tempómban haladok és ha fölvettem a ritmust, akkor sokkal jobban fognak esni a versenyek is. Természetesen, mint mindig, most is egyesben kell jónak lennem ahhoz, hogy gondolkodhassunk a jövő évről” – fogalmazott a kajakos, aki hozzátette, nagyon jót tett neki az elmúlt év, amikor egy kicsit el tudott távolodni az élsporttól.

A tokiói negyedik hely után maradt benne hiányérzet, szerinte ha ott aranyérmes lett volna, most nem lenne aktuális a visszatérése. Leginkább az motiválja, hogy sikerüljön kvalifikálnia magát a jövő évi olimpiára, ott pedig olyan eredményt érjen el, ami után elégedetten száll ki a hajóból. „Az aranyérem az, amiért mindenki odaáll a rajthoz. Nagyon szép eredmény a negyedik hely, ha valaki a hatodikra számított magától, de Tamarával mindketten jobb eredményt szerettünk volna elérni, és a korábbi eredményeink alapján nem lett volna irreális elvárás az éremszerzés.

Hüttner Csaba szövetségi kapitánnyal egyeztetve abban maradtak, hogy egyesben bizonyítson és ha jó eredményt ér el, akkor a csapathajó is szóba kerülhet. A válogatókon szeretne a lehető legtöbb számban elindulni, és ha sikerül kvalifikálnia magát, akkor azokban a számokban szeretne el is indulni a párizsi olimpián, amely minden bizonnyal az utolsó lesz a pályafutásában. „Nem gondolnám, hogy még négy évet fogok kajakozni. A válogatókig gondolkodunk elsősorban, természetesen van A,B,C és ZS variáció és terv is a fejemben. A lényeg, hogy az irány legyen meg és akkor már kialakul minden. Teljesen más anyukakénk benne lenni ebben az egészben, de nagyon hálás vagyok, hogy a családom így támogat abban, hogy hiányérzet nélkül tudjam majd befejezni a pályafutásomat.” – tette hozzá.

KajakKenuSport, M4 Sport