A paksiak játékosát kérdezték.
Papp Kristóf
Tudjuk, mi a realitás, tisztában vagyunk vele, hogy bár az első helyről várjuk a hétvégi fordulót, továbbra is a Ferencváros a bajnoki cím legnagyobb esélyese. Nem tagadom, ha a bajnokság kezdete előtt valaki azzal jön, tizenöt fordulót követően ennyi pontunk lesz, és vezetjük a tabellát, alighanem nagyot nézek, de a Kecskemét tavalyi példája is mutatja, ilyen előfordulhat. Korábban többször megtörtént, hogy jó sorozatot építettünk, aztán jött a hullámvölgy, és elmaradt az igazán kiugró szereplés. Az önbizalmunknak nyilván jót tesz, hogy jönnek az eredmények, de nem akarunk túlzottan előre tekinteni. Ebben az évben még hat pontot lehet szerezni, annyit akarunk kivenni a Ferencváros és a Fehérvár elleni meccsből, amennyit csak lehet. Zavar-e, hogy ebben az idényben még nem sikerült betalálnom? Mivel ilyen eredményes a csapat, annyira azért nem. Tény, félszezononként azért egy-két gólt szoktam szerezni, ez most hiányzik. A legutóbbi gólomat még tavasszal, éppen a Fradi ellen szereztem, nem lenne ellenemre, ha a vasárnap újra betalálnék, bár ennél is fontosabb, hogy csakúgy, mint akkor, mindhárom pontot otthon tartsuk. Nem lesz egyszerű, de mindent megteszünk ennek érdekében.




