Tibor mellett Dzurják Csöpit is kérdezték a mai EKL-meccsről.

Dzurják József

Győzelmi kényszerben van a csapat, a Fiorentina és a Genk is nyert a Csukaricski vendégeként, ezért a Ferencvárosnak is meg kell szereznie a három pontot. Egyértelműen kulcsmeccs következik, ha a Fradi az első két hely valamelyikén akar végezni – márpedig ott akar – nyernie kell, különben minimálisra csökken az esélye a továbbjutásra. Amikor kisorsolták a csoportot, az volt a véleményem, nagyon nehéz négyes ez, hiszen egy szerb élcsapatot nem lehet leírni, és arra számítottam, lesznek körbeverések. Nem így lett… A Csukaricski teljesítménye elmaradt a várakozástól, bízom benne, nem csütörtökön talál magára. Az ilyen éles meccsekre a Ferencváros mindig felszívja magát, remélem, megszerzi a győzelemhez elengedhetetlen gólt vagy gólokat, miközben nem kap egyet sem. Nincs fontosabb a három pont megszerzésénél, de mellette nem bánnék egy olyan forgatókönyvet, amelyben a Fiorentina megveri a Genket, és már biztos továbbjutóként érkezik a Groupama Arénába.

Rab Tibor

Nagyon komolyan kell venni a találkozót, ugyanis több okból is veszélyesek a szerbek. Harcias házigazda vár a Fradira, mivel eddigi négy meccsén egy fia pontot sem szerzett, tehát kötelességének érzi a javítást. Az efféle csapatok a legveszélyesebbek, tudniillik ennyi kisiklás után nincs teher a vállukon. Ráadásul nálunk továbbra is hiányzik a gólzsák Varga Barnabás. Helyettese, Alekszandar Pesics is képzett center, de más típusú. Nem csak arra kellene várnia, hogy kiszolgálják, tevékenyebben illene részt vennie a mezőnymunkában.

Metropol, NS