Bálint japán bajnok lett a Kobéval, igaz, az örömbe egy kis üröm is került.

– Szombaton bajnok lett a Vissel Kobé­val – nagy bulit csaptak?
– Egyelőre visszafogottat, majd december elején tart a klub felvonulást a városban, akkor ünnepli meg mindenki igazán, hogy az együttes megszerezte fennállása első japán élvonalbeli bajnoki címét. Miután legfőbb riválisunk, a Yokohama F. Marinos csupán egy pontot szerzett, biztossá vált, ha odahaza legyőzzük a Nagoját, miénk a bajnoki cím: nyertünk kettő egyre. Úgy harmincezren szurkoltak a lelátón, csodás volt megélni. A lefújás után a tulajdonos is elérzékenyült, persze nem csoda, húsz éve vette át az irányítást, ezért a sikerért dolgozott, most leszüretelhette a gyümölcsét. Itt nem divat a pezsgőlocsolás, nem szabad az öltözőt összepiszkolni, ezért kialakítottak egy külön részt a stadionban, ahol rengeteg sör és egy hordó szaké várt minket, ott tartottunk egy kis ünneplést.

– Üröm az örömben, hogy a Nagoja ellen nem kapott helyet a keretben, sőt szeptemberi odaszerződése óta csak két bajnokin lépett pályára csereként.
– Ez természetesen bánt, és elismerem, nem erre számítottam. Azért nem voltam könnyű helyzetben: a Ferencvárostól távoztam a nyáron, sérüléssel bajlódtam, majd sokáig egyedül edzettem. A japán első osztály már javában zajlott, amikor aláírtam a szerződésemet, a csapat jól szerepelt, tisztában voltam vele, hogy nem lesz könnyű beverekednem magam. Igazából nem volt oka a vezetőedzőnek váltania, ettől függetlenül azért több játékpercre számítottam. Az első három-négy hét arra ment rá, hogy fizikailag utolérjem magam, beilleszkedjek, ami sikerült. A lelkiismeretem tiszta, minden edzésen, minden pillanatban a maximumot nyújtottam.

– Hová teszi profi pályafutása ötödik bajnoki címét? Eddig négyet szerzett a Ferencvárossal, 2020 óta minden évben aranyérmet vehetett át, idén a magyar mellett a japánt is.
– Jó csapathoz tartozni és nyerni mindig csodás érzés, ez megunhatatlan. De nem tudok elmenni amellett, hogy alig játszottam, ilyen korábban nemigen fordult elő velem. Van bennem hiányérzet, már csak azért is, mert mielőtt Japánba kerültem volna, a Kobe sportigazgatója és vezető játékosmegfigyelője azt mondta, kifejezetten számítanak rám. Az edző döntött így, de hangsúlyozom, érthető, hogy nem akart változtatni a kiemelkedően szereplő csapat összeállításán.

A teljes interjú: NSO