Keretet hirdetett a női vízilabda válogatott.
A nemzeti csapatban clubunkat képviseli: Gurisatti Gréta, Kuna Szonja, Leimeter Dóra, Neszmély Boglárka és Vályi Vanda- a teljes keret: MVLSZ
„Alapvetően a tesztek adtak választ a kérdéseinkre, azaz a keretet leginkább a fizikai felkészültségi paraméterek alapján állítottuk össze, de természetesen a posztokat is figyeltük, akit lehetett, több szerepkörben is kipróbáltunk – adott rövid betekintést a kerethirdetés rejtelmeibe Mihók Attila. – Mindezek alapján Sanyival elég hosszan beszéltük át, hogy kiket hívjunk meg, és végül a most kihirdetett névsor mellett döntöttünk. Sebesség-alapú játékot képzelünk el, ahol a csapatérdek mindent felülír, azaz nem egyéniségekben gondolkodtunk, hanem abban, hogy kik azok, akik magukat a csapat játékrendszerének maximálisan alávetve képesek lehetnek a legjobbat nyújtani.”
Mihók Attila hozzátette: ez most az Eb-keret, nincs kőbe vésve ez a névsor, bár természetesen arra nincsenek hatással, hogy a most kimaradó játékosok a következő hetekben mennyire kívánják formában tartani magukat, hogy esetleg január második felében esetleg csatlakozzanak a vb-felkészüléshez, ha erre igény támadna. „Az eindhoveni eredmény sok mindent meghatároz, az is egy helyzet, ha sikerül megszerezni a kvalifikációt, és az is, ha ezt a világbajnokságon kell elérnünk – nyilván más és más következik a világbajnoki felkészülés és csapathirdetés szempontjából az Eb-n történtek függvényében.”
A kapitány elárulta, hogy Rybanska Natasa a keret huszonharmadik tagjának számít, ugyanakkor sérülése miatt jelenleg nincs olyan állapotban, hogy bevethető legyen – ha december közepére sikerül utolérnie önmagát és társait, akkor lehet esélye az Eb-szereplésre.