A Fehérvár felcsúti kölcsönkapusa szerint ilyenkor senki nem várja el a győzelmet.

Tóth Balázs

Rengeteg pozitív élményem van. Rendre jó mérkőzéseket játszottunk a Ferencvárossal, még az is előfordult, hogy nyertünk a Groupama Arénában. Színvonalas, közönségszórakoztató találkozókat szoktunk vívni. Szeretek az Üllői úton védeni, megvan a varázsuk azoknak a meccseknek. Ha ellenfélként mész a Fradi-pályára nincs veszítenivalód, nincs rajtad akkora nyomás, mint máskor, senki nem várja el tőled, hogy nyerjél. Ez persze nem zárja ki, hogy a végén mégis nyersz… Ritkán fogják meg a Ferencvárost, de azért egy-két csapatnak már sikerült. Hogy őszinte legyek, imádok a Fradi ellen védeni! Azt érzem, hogy egyre inkább összeáll a csapatunk, jó a hangulat az öltözőben, számíthatunk egymásra. Két győztes meccsel a hátunk mögött látogatunk a Fradihoz, közelebb vagyunk a dobogóhoz, mint a kiesést érő helyekhez, nyugodtabban is játszhatunk. A legutóbbi öt meccsünkből négyet megnyertünk, vagyis az eredmények arról tanúskodnak, hogy jó formában vagyunk. Azért még van hova előrelépni, bennem is van hiányérzet, a védekezésünk például lehetne magabiztosabb. Folyamatosan próbálunk ezen javítani, az edzőnknek, Bartosz Grzelaknak is remek észrevételei vannak. Ha sikerül csökkentenünk a kapott gólok számát, még jobbak lehetünk. Minden héten alaposan felkészülünk a soron következő riválisból, a védekezésünket is igyekszünk hozzáigazítani. Tény, roppant erős a Ferencváros, remek futballisták alkotják, nem véletlen, hogy a nemzetközi porondon is évről évre megmutatja magát a klub. El kell ismerni, bőven van minőség a keretében, amit nehéz kompenzálni. Dejan Sztankovics a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-mérkőzésre szinte teljesen kicserélte csapatát, mégis jól játszott a Fradi, nem úgy nézett ki, mint egy kevésbé összeszokott gárda. Ahogy arról beszéltünk, bő a Ferencváros kerete, van rotálási lehetőség, úgyhogy felesleges arra apellálni, hogy az ellenfelünk esetleg fáradt lesz.

A teljes interjú: Sportal