Egy góllal bizonyultak jobbnak a hazaiak.
Férfi labdarúgás, NBIII – Dél-Nyugati csoport, 13. forduló
FC Dunaföldvár 1-0 (0-0) Ferencvárosi TC II
Radnóti – Lukács, Almássy, Shadirac, Dhonata (Fenyvesi, 62.) – Tóth A., Keita (Molnár M., 46.) – Ladányi (Berényi, 70.), Birkás (Serdiukov, 80.), Manner – Gágyor
A forduló előtt 3 ponttal mögöttünk álló és frissen feljutott tolnaiak fogadták tartalékcsapatunkat.
Nem kezdtünk rosszul, az első 15 percben Gágyor előbb egy szabadrúgást, majd egy kapáslövést küldött kapu fölé. A 30. percben Bartha csúsztatása után Radnóti védett nagyot, 10 percre rá Gágyor fejelt a védőbe egy beadást követően, a félidő végén pedig Almássy ért bele veszélyesen egy hazai szabadrúgásba, de maradt a 0-0.
Az 55. percben remek ellentámadást vezettünk, aminek a végén Molnár passzolt Gágyornak, támadónk azonban ziccerben a rövid felső mellé bombázott. Négy percre rá Birkás finom kiugratásából Manner lőhetett, a labda végül a kapus kis rásegítésével csak a kapufát találta el, míg újabb 5 perc elteltével Ladányi küzdött meg egy lehulló labdáért az ellenfél tizenhatosán belül, sőt, a védő mintha még kezezett volna is, de szélsőnk végül fölélőtt. A 69. percben a nagyjából századik földvári szögletből már gól született, Gál a védőket és Radnótit is megelőzve bólintott a kapuba, 0-1, beállítva ezzel a végeredményt.
Győzelmével előzött a Dunaföldvár, és feljött a 4. helyre. Folytatás jövő hét vasárnap 11 órától, amikor is a 3. Nagykanizsát fogadjuk a Kocsis Sándor Sportközpontban.