Vandát kérdezték az Újpest elleni győzelem után.
Vályi Vanda
Ha volt is rés, vagy valaki elhibázott valamit, akkor a másik kisegítette. Ez pedig a szezonban eddig még csiszolandó formában volt, eddig lemaradtunk az egymás odasegítéséről. Most ez nagyon jól működött. Önbizalmat adott, hogy számíthattunk egymásra, bízhattunk egymásban, így egységesek voltunk. Még javában folyik a csapatépítés, de nehéz, mert rengeteg meccsünk és válogatottunk van, hétfőn is csomóan mennek az összetartásra. Így nehéz minden meccsre összeszedetten érkezni, de ez nem csak a Ferencvárosra igaz, hanem minden csapatra. Azon vagyunk, hogy rendben legyünk, főleg a legfontosabb mérkőzéseken. Ennél sokkal nehezebb meccseink lesznek a Magyar Kupa közelgő négyesdöntőjén, ebben biztos vagyok. Ha őszinte magához mindenki, akkor arra a hétvégére készül valamennyi résztvevő. Tiszta lappal akarunk indulni, nem számít semmit az, hogy a Dunaújvárost és az UVSE-t is megvertük már egyszer, ahogy ők is minket. Kiélezett a mezőny, a Final Fourban bármi megtörténhet. Nekünk egy célunk lehet, hogy megvédjük a címünket.
Bővebben: EuroSport





