Varga Barnabásról beszélt a Paks ügyvezetője, valamint menedzsere is.
A Paks ügyvezetőjét, Haraszti Zsolt a Csakfocinak adott nagyinterjút, támadónk is szóba került:
– Mi a titka, hogy zsinórban három szezonon keresztül Önök adták az NB I gólkirályát? Varga Barnabást például az NB II-ből igazolták, Ádám Martint a kieső Kaposvárból és ma már mindketten válogatottak. Honnan tudta, hogy ennyire be fognak válni?
– Tudatosan igazolunk, fejben mindig egy évvel előrébb járunk az aktuális átigazolási szezonnál. Számunkra létkérdés, hogy minőségi játékosokat hozzunk Paksra, akiket esetleg később értékesíteni tudunk. Hahn János és Ádám Martin Bognár Gyuri jövetelének köszönhette, hogy gólkirály lett. Nagyon feküdt nekik az a fajta támadófutball, amit az új edző képviselt, mindketten élvezték. Varga Barnabás még komplexebb csatár, ő egy nemzetközi szintű támadó, amit folyamatosan bizonyít is a Ferencvárosban és a válogatottban.– Varga számára mi lehet a maximum, a Fradi, esetleg az NB I-nél eggyel erősebb liga vagy egy topbajnokság?
– A Fradi üzletpolitikájától függ, hogy mi a céljuk vele. Amikor megegyeztünk a Ferencváros vezetőivel, mondtam nekik, hogy egy gyémántot igazoltak. Már most többszörösét kapnák annak az összegnek, amennyiért tőlünk megvették.– Ő volt a Paks történetében a legdrágábban értékesített játékos?
– Ádám Martin picit megelőzte ebben a tekintetben, de hasonló volumenű átigazolási díjról beszélünk.
Paunoch Péter, Varga Barnabás menedzsere
…nyáron még sok olyan véleményt lehetett hallani, hogy a Ferencvárosnak nem volt érdemes szerződtetnie, mert a légiósok mellett nem fog tud érvényesülni. Ehhez képest mit látunk? Azt, hogy Dejan Sankovics már a harmadik edzője rövid idő alatt a Ferencvárosnál, de mind a hárman – Sztanyiszlav Csercseszov és Máté Csaba is – kulcsemberként, fix kezdőként számoltak, illetve számolnak vele. Ami persze nem is csoda azok után, hogy a Fradiban 19 tétmeccsen 17 gólt szerzett, nyolcat a bajnokságban, kilencet a nemzetközi porondon. Néhány hónap alatt is abszolút kulcsemberré tudott válni a Ferencvárosban. Múlt héten már ott tartott, hogy a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) listáján, az egy naptári évben szerzett gólokat nézve, a BL-győztes Erling Haalanddal holtversenyben a 2. helyen állt 39 góllal, bizonyos Cristiano Ronaldo mögött, aki 40 találattal vezetett.
Beszéljünk bármilyen listáról is, az a tény, hogy a felnőttkarrierjét az osztrák ötötdosztályban kezdő Varga Barnabás még 2018-ban is jobbára az osztrák harmadosztályban játszott, mostanra, 29 éves korára pedig stabil válogatott játékosként, a nemzetközi kupainduló Ferencváros meghatározó labdarúgójaként ilyen világsztárokkal szerepelhet egy rangsorban, egy valódi csoda. De tegyük hozzá, ezt nem a lottón nyerte, hanem az alázatos munkának az eredménye, annak, hogy volt bárki is az edzője, játszott bármilyen osztályban, bármilyen tétért, mindig, minden körülmények között képes volt gólokkal segíteni a csapatát. Ezért lehet ő követendő példa a fiatalok előtt, egyben intő példa a játékosok megfigyelésével foglalkozó szakembereknek, hogy mindig lehetnek olyan játékosok, akik átcsúsznak a különböző rosták alatt és nem fedezik fel időben a képességeiket. Ezért tartom nagyon fontosnak a Football Education Center novemberben folytatódó scoutképzését, mert minél több szakember foglalkozik itthon is szakszerű kiválasztással, annál inkább csökkenthető az elvesző tehetségek száma.
Szerencsére Varga Barnabást a néhány, talán elvesztegetett év ellenére még idejében sikerült arra az útra terelnünk, amit a képességei és a hozzáállása alapján megérdemel. Bízom benne, hogy a múlt vasárnapi sérülése nem fogja hosszú ideig hátráltatni, nem veti vissza jelentősen ezt a nagyszerű idényét és folytatni tudja a megkezdett útját, az osztrák ötödosztály után most már a nemzetközi porondon és jövőre akár az Európa-bajnokságon is! Isten éltessen, Barni!
A teljes blogbejegyzés: NSO