Korábbi támadónkkal, a Haladás jelenlegi vezetőedzőjével beszélgettek, szóba került a Fradi is.

– Játékosként igazán bohém karakter volt, edzőként az olyan futballistákat preferálja, mint amilyen ön volt?
– Egy kissé különc voltam játékosként, de egyáltalán nem voltam bolond. Amikor fiatal vagy, úgy érzed, sok mindent megtehetsz. Igen, hosszú hajam volt többek között, azonban én elsősorban nagyon komolyan vettem a labdarúgást. Az első ferencvárosi évemben Csank János vitt a klubhoz, akkor a csapat legjobb góllövője voltam. Később Garami József lett az edző, és Gera Zoltánnal kezdtem játszani a támadósorban, aki már fiatalon – 21-22 évesen – is fantasztikus volt. A második évemben Tököli Attila is az FTC-hez igazolt, így nem én lettem az elsőszámú támadó, de mindvégig maximálisan tiszteltem Garami József döntéseit. Bárhol játszottam, mindig ezt a mentalitást követtem; a legnagyobb tisztelettel álltam a klubom és az edzőim felé. Garami rendkívül jó szakember volt, és pontosan tudta, hogy én mindig tudok plusz energiát hozni a játékunkba. Ez akkor is igaz volt, ha kezdőként számított rám, vagy ha a padról küldött a pályára. Tököli és Gera remekül játszott, így tudtam, hogy ők az elsőszámúak, nekem pedig a padról beszállva kell sok energiát, sok futást és nagy intenzitást hoznom. Edzőként ezért úgy érzem, nekem is őszintének kell lennem a játékosokkal; elmondom nekik, hol számítok rájuk és mennyit fognak játszani. Manapság úgy érzem, az emberek sokat panaszkodnak és én utálom ezt. Én nem panaszkodtam Garaminak, hanem ha kellett, öt perc alatt mutattam meg a tudásomat. Ezt a hozzáállást és munkamorált szeretném átadni a játékosoknak, mert ez az egyetlen módja annak, hogy sikeres legyél a futballpályán.

– Hogyan reagálna, ha valamelyik játékosa úgy végezne el egy büntetőt, ahogyan ön tette egy Magyar Kupa-meccsen?
– Igen, arra emlékszem [nevet]! A Nyíregyháza ellen játszottunk a kupában és a büntetőpárbajban panenkázni szerettem volna. Nem úgy sikerült, ahogy terveztem, de szerencsére gól lett belőle. Ennek ellenére én tízszer is bocsánatot kértem miatta Garamitól, mert nem ilyen módon akartam panenkázni. Ő ekkor csak annyit kérdezett: „Azt akarod, hogy szívrohamot kapjak?” Tény, hogy nem a legjobb megoldást választottam, de gól lett, és ez a lényeg, a csapattársaim pedig imádták azt a 11-est.

– Sok akkori csapattársa máig a magyar labdarúgásban dolgozik…
– Van is velük kapcsolatom: Adem Kapic jelenleg a Szeged sportigazgatója, Dragan Vukmir a Siófok vezetőedzője, Gera Zoltán az U21-es magyar válogatottat irányítja, Lipcsei Péter hosszú évek óta a Soroksár edzője, Hrutka János és Dragóner Attila TV-s szakértőként dolgozik.

– Mit gondol a munkájukról?
– Gera helyébe bele tudom képzelni magam, ugyanis Szerbiában én is dolgoztam utánpótlás-válogatottakkal, az U19-es és az U17-es csapatoknál. Teljesen különböző az a munka, amit egy klub csapatánál, és amit egy válogatottnál kell végezned. Egy klubnál minden nap beszélsz a játékosokkal, vannak edzések, azonban egy nemzeti csapatnál körülbelül 5-7 napod van arra, hogy az ötletedet, a taktikádat átadd a játékosoknak. Tudom, min megy keresztül, amikor a soron következő meccsre fókuszál, és rövid idő alatt kell felkészítenie a csapatot. Ő úgy érzi, ez az ő útja, én sok sikert kívánok neki, mert nagyon jó embernek tartom és szerettem vele játszani. Vukmir évek óta itt van Magyarországon, ugye most Siófokon. Nemrég 1-1-re végződött ellenük a meccsünk, de ott győznünk kellett volna, mert sokkal jobbak voltunk (nevet). Vukmirnak nagyon fiatal csapata van, ráadásul sok a sérültjük is, így nincs könnyű dolga. Kapic pedig úgy hiszem az egyik legrégebb óta „hivatalban lévő” sportvezető, ha a legmagasabb osztályokat nézem, közel 12 éve dolgozik a szegedieknél. Úgy gondolom, mindannyian jó munkát végeznek.

– Van kapcsolata az NB I-ben dolgozó szerb edzőkkel, például Blagojeviccsel, Stankoviccsal vagy Vignjeviccsel?
– Stankoviccsal nem ismerjük egymást, ő Olaszországban játszott sokáig, és egyébként is még csak néhány hete dolgozik itt, nem is nagyon lett volna alkalom kontaktálni egymással. Azt látom azonban, hogy a Ferencvárosban hatalmas potenciál van, nagyon sok jó játékosuk van, meglátjuk, mire mennek a bajnokságban. Firenzében legutóbb jó meccset játszottak, de amikor 2-0-ra vezetsz, meg kell tanulnod, hogy zárd le a mérkőzést. A topbajnokságokban – például Olaszországban – tudják az együttesek, hogy kell játszani 2-0-s előnyben, ebben fejlődnie kell a Fradinak. Vignjeviccsel sokat játszottunk egymás ellen Szerbiában, de nem beszélünk rendszeresen, legutóbb júliusban hívtuk egymást. Blagojeviccsel van némi kapcsolatom, csakúgy, mint Szergej Kuznyecovval, aki 18 évesen a Ferencváros tartalékcsapatában játszott, amikor én 26-27 éves lehettem.

A teljes interjú: Csakfoci