A magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy azon leszünk, hogy ez minél előbb összejöjjön.

A következő Eb-selejtezőkről

– Tudjuk, hogy fontos meccs előtt állunk, de azt is tudjuk, hogy az előttünk álló három találkozón összesen legalább hat pontot kell megszereznünk. Nyilván arra fogunk törekedni, hogy ezt mielőtt begyűjtsük. Szerbia ellen is nyerni akarunk, ahogyan az sikerült is Belgrádban, de tudjuk, hogy a szerb válogatott ellen ez egyáltalán nem lesz sétagalopp és benne van a pakliban a vereség is. Nem azt az üzenetet szeretném átadni, hogy a fenoménok csapata lettünk és megtáltosodtunk. Jó focistákból álló, összeszokott csapat vagyunk, akik keményen dolgozunk annak érdekében, hogy folyamatosan javuljon a teljesítményünk. A folyamatos javulás egy hosszú út, még sok szempontból nyitva áll a jövő, ebben bármi benne lehet.

A szerbek elleni kezdőcsapatról

– A holnapi mérkőzés igazolja vagy cáfolja majd, mennyire voltak helyesek az intézkedéseink. Nekünk az a feladatunk, hogy mindig a lehető leglogikusabb döntéseket hozzuk meg a játékelveink alapján, valamint azon játékosokkal szemben, akiket az ellenfelünk felvonultat. Meg kell próbálnunk labda ellen és labdával is a legjobbunkat nyújtani, és a taktikai elveinkhez ragaszkodni. Hogy ki lesz a kezdő, ott számítani fog a nemzetközi szinten szerzett tapasztalat, valamint az egyéni játékosminőség. A szerbeknél több a topligában játszó játékos, de ez sem ijeszt meg bennünket. A magyar válogatottnak egy nagyon fontos sajátossága, amit a szurkolók is megbecsülnek bennünk, hogy a srácokban erős a vágy, hogy megméressék magukat, van bennük küzdeni akarás és többször is bebizonyították, hogy senkitől sem félnek. Nem hiszem, hogy fennállna az a kockázat, hogy elbizakodottá válunk. Látom a játékosokon, hogy megvan a megfelelő magabiztosság, önbizalom bennük, ami abból adódik, hogy hozzászoktak, ha tartják magukat a kitűzött célokhoz, lehozzák úgy a meccset, ahogy kérjük, akkor az eredménnyel is párosul.

Sallai jó formájáról

– Sallai jó formában van, ahogy mások is, most kifejezetten jól állunk a támadóharmadban, több jó lehetőség közül is választhatunk. Azt mondanám, hogy mindenképp kezdőként számítok Sallai játékára, de eredménytől függően alakulhat ez, meglátjuk, mennyire kell belenyúlni a meccsbe. Mindenképpen előnyt jelent, hogy minőségi, jó formában lévő játékosokra számíthatok, ez nagy előnye a magyar válogatottnak a korábbiakhoz képest.

Szoboszlai szerepéről

– Dominik a legtöbb figyelmet elnyerő játékosa a válogatottnak. Amellett vagyok, hogy minél ügyesebb egy játékos, annál több labdaérintéssel hozzon le egy meccset. Tudom, hogy Dominik inkább egy hátravontabb helyzetben játszik a Liverpoolban, de az én elgondolásom az ő válogatottbeli szerepéről nem annyira az, hogy ő középpályás vagy támadó, hanem hogy egészpályás játékos legyen. Vegyen részt a védekezés felépítésében, az akciók kidolgozásában és akár a befejezésben is, mert ő egy univerzális játékos. Több szerepben nagyon ügyes, de több más ilyen játékosunk is van, a legkiemelkedőbb azonban Dominik mindenki közül.

Csakfoci