Dénes azt is elmondta, hogyan lehet pótolni Orbánt a védelemben.
Willi Orbán kiválása
– Viszonylag elég régóta egy stabil összeállításban játszott a védelem, ez most Willi sérülése miatt változni fog. A válogatottban mindig a taktikai felkészülésen van a hangsúly a mérkőzést megelőző edzéseken, ezek arra is szolgálnak és abban is tudnak segíteni, hogy azok a játékosok, akik újonnan bekerülnek, minél inkább megismerjék egymást, megszokjuk egymás mozdulatait, egyre jobban ki tudjanak alakulni az automatizmusok az egymás mellett játszó játékosoknál. Willi kiesése nagy érvágás, de vannak olyan játékosok a keretben, akik megfelelően tudják őt pótolni. De azt gondolom, nem is egy személyben kell őt pótolni, hanem a másik 10 játékos teljesítménye is fontos ahhoz, hogy ne érezzük meg Willi hiányát.
A szurkolók nagy várakozásáról
– Mi is érezzük, hogy felfokozott a várakozás, de az elmúlt időszakban minden válogatott meccs előtt megvolt, szinte mindig telt ház előtt játszhattunk. Ez magában hordozza azt a nyomást, hogy 60 ezer embernek kell bizonyítanunk a pályán és szeretnénk nekik örömöt szerezni. Ahogy közeledünk majd a selejtezősorozat végéhez, minden mérkőzés jelentősége egyre inkább felértékelődik. Jó helyzetből várjuk a folytatást, mindenki nagyon szeretne ezen a holnapi mérkőzésen is három pontot szerezni. Bizonyítani azt, hogy nem véletlenül állunk ott, ahol. Ez a fajta nyomás mindenkinek egy hatalmas lehetőség és motiváció, hogy ennyire bíznak bennünk és mindenki mögöttünk áll. Annak a reményében lépünk pályára, hogy meg tudjuk szerezni a három pontot.
Vlahovic hiányáról
– Az ottani meccsen néhányszor helyzetbe tudott kerülni, nem volt egy tökéletes mérkőzése, de folyamatos veszélyt jelentett a kapunkra. Egy nagyon jó játékosról van szó, megnehezítette a védelem dolgát. Ezáltal, hogy ő nem játszik, picit változni fog az összetétel elöl. Van egy elképzelésünk, hogyan fogják megoldani ezt a helyzetet, bízom benne, hogy bejön ez az elképzelés és terv, amit ellenük kitaláltunk. Fel vagyunk készülve arra, ami holnap várni fog minket a pályán. A négy meccsen szerzett tíz ponttal jó helyzetben vagyunk féltávnál, joggal bizakodhatunk az egyenes ági kijutás kapcsán, viszont annak ellenére, hogy a szerbeket sikerült megverni idegenben, az erőviszonyok nem változtak. Semmivel sem mondanám magunkat esélyesebbnek, de az előző találkozón aratott győzelem kell, hogy egy plusz önbizalmat adjon mindenkinek. A Puskás Arénában, telt ház előtt nem lehet más a célunk, mint a győzelem, ennek érdekében fogunk mindent megtenni.