A debreceni cséká szerint méltó ellenfeleink voltak tegnap.
Dzsudzsák Balázs
A mostani helyzetünkben ez a pontszerzés felér egy győzelemmel, az pedig, hogy a Fradi-pályán sikerült mindezt elérni, talán azt mutatja, hogy a csapat kezd kilábalni a gödörből. Azért vagyok büszke a csapatra, mert nyolcan még labdába se értünk a kezdésnél és máris 1–0 volt. Kicsit úgy nézett ki, mintha asszisztálnánk egy bajnokavató fiesztához. De nagyon fontos tényező a fociban, hogy egy csapat mentálisan hogyan tud ebből felállni. Nem volt egyszerű, pláne annak tudatában, hogy az elmúlt három meccs úgy sikerült, ahogy. Nagyszerű karaktert mutattunk ma, mertünk futballozni, mertünk letámadni, belementünk a harcokba. Sokat jelent ez, de a helyén kell kezelni, mert messze vagyunk még attól, hogy azt mondhatnánk, hogy kijöttünk a gödörből. Léptünk előre, jó mérkőzés volt, abszolút megálltuk a helyünket, méltó ellenfelei voltunk a Ferencvárosnak.





