Csizmadia Csaba csatlakozott Gerzsonhoz az U21-es válogatottnál, amelyben négy fradista is készülhet a soron következő EB-selejtezőkre – Zoli az NBI.hu-nak interjút is adott, amiben Lisztes Krisztiánról is beszél többek között.

A Gera Zoltán vezette U21-es válogatott két győzelemmel indította az Eb-selejtező sorozatot, októberben előbb Skóciába utazik a csapat, majd a Szusza Ferenc Stadionban fogadja a belgákat. U21-es válogatottunk rajtja jól sikerült a 2025-os Európa-bajnokság selejtezőjében: a kazahokat itthon 2-0-ra, a máltaiakat idegenben 3-0-ra győzte le az első fordulókban. A sorozat neheze azonban csak most jön, a következő négy mérkőzésen ugyanis nálunk magasabban rangsorolt válogatottakkal találkozunk.

Október 13-án Skóciában, a Motherwell stadionjában lép pályára a csapat a házigazdák ellen, négy nappal később pedig Újpesten a csoport egyik favoritját, a belgákat fogadjuk. Gera Zoltán szövetségi edző alig változtatott a szeptemberi keretén, a korosztályból négy játékos (Balogh Botond, Horváth Krisztofer, Kata Mihály és Kerkez Milos) ezúttal is az A-válogatottban szerepel, Horváth Artúr és Eördögh András pedig sérülés miatt nem játszhat a soros mérkőzéseken. A szeptemberi együtteshez képest egyetlen új játékos került az együttesbe: az MTK-s Kosznovszky Márk sérülése után ismét meghívót kapott a csapatba.

Egy új arc feltűnik majd a szakmai stábban is, hiszen mostantól másodedzőként Bekő Balázs mellett Csizmadia Csaba is segíti a vezetőedző, Gera Zoltán munkáját.

Első ellenfelünk, a skót válogatott keretének gerincét az angol és a skót bajnokságban pallérozódó játékosok alkotják, a Liverpool, a Manchester City vagy a Newcastle is ad futballistát a válogatottjukba. A brit csapat eddig egy mérkőzést játszott a sorozatban, a spanyolok otthonában egészen a hajráig döntetlenre állt, végül 1-0-s vereséggel hagyta el a pályát.

Számunkra minden mérkőzés egyformán fontos, ezért ugyanolyan hozzáállással készülünk a skótok és a belgák ellen, mint ahogyan tettük Málta és Kazahsztán ellen, az a célunk, hogy eredményesen zárjuk a két találkozót. Természetesen számítunk rá, hogy jóval nehezebb dolgunk lesz, mint szeptemberben volt, hiszen tudjuk, hogy a skót és a belga válogatott is remek csapatot alkot, a keretüket nagyszerű, nemzetközileg magasan jegyzett játékosok alkotják. A mi keretünk lényegében változatlan a szeptemberi mérkőzésekhez képest, vannak ugyan hiányzóink, de a meghívott játékosok egytől egyig bizonyították már, hogy számíthatunk rájuk – mondta a kerethirdetés után Gera Zoltán.

Az U21-es nemzeti csapatban clubunkat képviseli: Baráth Péter, Katona Bálint és Lisztes Krisztián, valamint a KTE-nél kölcsönben szereplő Iyinbor Patrik – a teljes névsor: MLSZ